Szerkesztőségünk internetes formában elérhetővé teszi az összes korábbi PSZICHOTERÁPIA számainak tartalomjegyzékét. Amennyiben valamelyik tanulmány felkeltette érdeklődését, megrendelheti annak fénymásolatát, amelyet költségtérítés ellenében postázunk az Ön számára.
Keresés névre, évre, szóra: CTRL+F
A tartalomjegyzékben szerzőre, címre böngészője segítségével kereshet rá. Ez a funkció legegyszerűbbem a Ctrl+F billentyűk egyidejű lenyomásával érhető el, vagy a szerkesztés menüpont, keresés (ezen a lapon) almenüpontjára való kattintással.
Tartalom
A szerkesztőség előszava XX.
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Halász Anna: Áldás vagy átok? Gondolatok a pszichoanalitikus szubjektivitásáról XX.
Kutatási tanulmány
Volker Tschuschke, Aureliano Crameri, Margit Koemeda, Peter Schulthess, Agnes von Wyl, Reiner Weber: Ambuláns pszichoterápiák terepkutatása Svájcban – alapvető megfontolások, első eredmények
Fordította: Hansjürgens Anna Mária
A gyakorlat kérdései
Karádi Kázmér, Horváth Dávid, Kállai János: Traumás agysérültek rehabilitációjának pszichoterápiás háttere
Esettanulmány
Kerekes Zsuzsanna, Varga József, Kállai János: Traumatizáló esemény intézményi feldolgozása – a fejlődés esélye
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelybemutatás
A Lélekelemzés-ről – Alpár Zsuzsa XX.
In memoriam
Kézdi Balázs – Buda Béla ¨ Stark András; fénykép: Bánfai György
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Bitter István ¨ Túry Ferenc XX.
Szemelgetés a konferencia vizsgaválaszaiból IV – Bokor László ¨ Kiss Tibor Cece ¨ Valkó Lili
Konferenciák
Golub Márkó ¨ Futó Katalin ¨ Krausz Nándor
Könyvismertetések
Buda Béla ¨ Fehér Pálma Virág ¨ Kerekes Zsuzsanna ¨ Túry Ferenc
A folyóiratról
A PT 19/6. számáról – Péley Bernadette
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból I. XX.
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
TANULMÁNYOK
A gyakorlat kérdései
Hódi Ágnes: A testi betegség „megalkotása” krónikus beteg gyerekek pszichoterápiájában XX
Kutatási tanulmány
Albert-Lőrincz Enikő, Szőnyi Gábor: Pszichoterapeuta-pályakép: képzéshasznosulás
Elméleti tanulmány
Varga Kata: A metaforák lehetséges magyarázata a negatív életesemények újraértelmezésében: tapasztalataink kritikus állapotú betegekkel
Esettanulmány
Halmai Tamás: Pszichózis, emberölés – és a tabu. Terápiás próbálkozás fiatal pszichotikus bűnelkövetőkkel
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelybemutatás
A Gyerek- és serdülőpszichoterápiá-ról – Kökény Vera XX.
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Bagdy Emőke XX.
Levél az Olvasóhoz: Számon tartanak? – Szőnyi Gábor
Hírek, beszámolók
Konferenciák – Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 7. konferenciájához
Beszámoló a Pszichoterápiás Tanács üléséről – Bagotai Tamás
Könyvismertetések
Buda Béla ¨ Mirnics Zsuzsanna ¨ Varga József
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Szt István ¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból II. XX.
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
TANULMÁNYOK
Esettanulmány
Koltai Mária: A megsebzett lojalitás XX
Kutatási tanulmány
Albert-Lőrincz Enikő, Szőnyi Gábor: Pszichoterapeuta-pályakép II: a szakmatanulás útja
Elméleti tanulmány
Varga Márta: A halál megjelenése evészavarokban
Módszertani tanulmány
Deák Judit: Utazás Etnopszichiátriába
SZAKMAI KÖZÉLET
Körkép a pszichoterápiás irányzatokról XX.
Integratív pszichoterápia – Daubner Béla, Daubner Eszter, Illés Enikő, Szamosi Éva, Tessely Karolina
Személyközpontú pszichoterápia – Burszki Adrienn, Bajza Yvonne, Bán Judit Kovács Dóra, Tóth Erika, Török Iván
Interjú
A Pszichoterápiás Tanács egyesületi formát vesz fel – Szőnyi Gábor interjúja Harmatta Jánossal, a Pszichoterápiás Tanács elnökével
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Erős Ilona XX.
Levél az Szerkesztőhöz – Bense Ildikó, Bagdy Emőke
Hírek, beszámolók
A Pszichoterápia folyóirat 7. konferenciájáról – diákszemmel: Kepics Zsanett, Vedres Nóra ¨
vélemények: Barlay Laura, Hosszú Éva, Kollár Mária, Riskó Ágnes, Roszík Linda, Süle Hajna, Szakács Katalin, Szigethy Anna, Terenyi Zoltán, Tremkó Mariann, Vincze Anna
Könyvismertetések
Varga József ¨ Tiringer István
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Szt István ¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból III. XX.
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Esettanulmány
Mérei Zsuzsa: „Comme il faut” XX
A gyakorlat kérdései
Barlay Laura: „Rákos a tesóm, de én sem vagyok valami jól”
Daganatos betegségben szenvedő gyerekek egészséges testvéreinek élményvilága
Elméleti tanulmány
Felházi Anett: Kötődések börtönében
Mazochisztikus zavarok, perverz kapcsolódások és negatív kötődési minták – miben és hogyan segíthet a pszichoterápia?
Módszertani tanulmány
Fehér Pálma Virág, Kecskés Beatrix: A testkép pszichoanalitikus megközelítése és a testkép-szobor teszttel szerzett diagnosztikai és terápiás tapasztalatok pszichotikus páciensekkel
SZAKMAI KÖZÉLET
Interjú
– Valkó Lili interjúja Hárdi Istvánnal
Műhelybemutatás
A Pszichodráma Újság – a „találkozás” egy terepe – Kökény Veronika XX.
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Füredi János ¨ Koltai Mária XX.
Levél a Szerkesztőhöz – Rudas János
Hírek, beszámolók
Hírek
Konferenciák – Hódi Ágnes
Könyvismertetések
Műhely-könyvismertetés – Árkovits Amaryl
Könyvrecenziók – Birkás Béla ¨ Harrach Andor ¨ Kerekes Zsuzsanna ¨ Stark András ¨ Szitó Imre ¨ Szőnyi Gábor ¨ Tiringer István
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból IV. XX.
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
Kiss Tibor Cece
TANULMÁNYOK
A gyakorlat kérdései
Hegyi Johanna: A módosult tudatállapot-tapasztalat képi megfelelései XX
Áttekintő tanulmány
Alfried Längle: „Az élettel egyetértve élni” Az egzisztenciaanalízis emberképe, motiváció felfogása és kezelési módja (ford: Lubinszki Mária, Török Tamás)
A gyakorlat kérdései
Arató Domonkos, H. Pozsár Beáta,Szvatkó Anna: Taktilitás a gyermek-pszichoterápiákban
A gyakorlat kérdései
Urbán Éva: Adatvédelmi kérdések a pszichológiai gyakorlatban. Válogatás az adatvédelmi biztos eseteiből
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelybemutatás
Testtől lélekig – Németh Marietta XX.
Vita
A terápiás gyakorlat etikai kérdései – Erőss Rebeka ¨ Torma Kálmán ¨ Urbán Éva
Hozzászólások Rudas János vitaindítójához a nyelvi kérdésekről – Berghammer Rita ¨ Büti Etelka ¨ Krekó Kata ¨ Oriold Károly ¨ Schmelowszky Ágoston ¨ Tornyossy Mária
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Harmatta János ¨ Ormay Tom XX.
Hírek, beszámolók
Konferenciák – Balikó Eszter ¨ Hász Erzsébet
Könyvismertetések
Könyvrecenziók – Bagdy Emőke ¨ Szondy Máté ¨ Szőnyi Gábor ¨ Tiringer István
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból V. XX.
Szakmai programok
Tartalom
A szerkesztő előszava
Tiringer István
TANULMÁNYOK
Módszertani tanulmány
Perczel-Forintos Dóra: Megáll az idő? Traumafeldolgozás kognitív pszichoterápiás módszerekkel módosult tudatállapot-tapasztalat képi megfelelései
Kutatási tanulmány
Berghammer Rita, Zsombók Terézia: Primer fejfájós betegek életminőségének vizsgálata – támpontok a pszichoterápiához
Esettanulmány
Kuritárné Szabó Ildikó: Gyermekkori traumatizáció és reziliencia
Módszertani tanulmány
Horváth Klára, Terenyi Zoltán:A Pszichoterápiás Hétvége (PsziHé) aktualitása
SZAKMAI KÖZÉLET
Vita
Hozzászólások Rudas János vitaindítójához a nyelvi kérdésekről – Hansjürgens Anna Mária ¨ Péley Bernadette ¨ Szőnyi Magda ¨ Turóczi Attila
Reflexiók
Huszadik évfolyamában a PSZICHOTERÁPIA – Buda Béla¨ Kökény Veronika XX.
Hírek, beszámolók
Konferenciák – Fazekas Ágnes ¨ Riskó Ágnes – Kardos Tímea ¨ Flaskay Anna ¨ Szvatkó Anna ¨ Valkó Lili
Könyvismertetés – Balikó Eszter
Szakkönyv-listák – Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Ursus libris
Pályaművek
A szakmáról másképp – a művészeti pályázat anyagaiból VI. XX.
Szakmai programok
XIX. évfolyam, 1. szám
2010. február
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Ormay Tom: Interszubjektivitás és társas-én. Reflexiók René Kaës “Kapcsolódás, szövetség és közös tér” című könyvében kifejtett gondolataira a csoportanalízis szemszögéből
Elméleti tanulmány
Süle Ferenc: A pszichiáter találkozása a spirituális sokféleséggel. Tapasztalatok és következtetések
Módszertani tanulmány
Schermann György: Háromszakaszos családterápia serdülőkori leválásos problémák esetén
SZAKMAI KÖZÉLET
Felmérés – a pszichoterapeutaság ismertségéről
Interjú – Horgász Csaba és Mailáth Nóra interjúja Stuart W. Twemlow-val
Vita az iskolapszichológiáról – Gergőné Babina Jusztina – M. Tamás Márta – N. Kollár Katalin – Szvatkó Anna
Hírek, beszámolók
Kitűntetések
Konferenciák – Liptai-Menczel Zsuzsanna – Hoyer Mária, Bognár Dávid, Kiss Tibor Cece, Valkó Lili
A Pszichoterápia folyóirat 6. konferenciája elé
A Pszichoterápia folyóiratról – Erős Ilona
Szakkönyv-listák
Animula, Medicina, MentalPort, Lélekben Otthon, Szent István társulat, Ursus libris
Könyvismertetések
Alföldi Linda, Csürke József, Karádi Kázmér, Mailáth Nóra, Szolcsányi Tibor, Tiringer István
Szakmai programok
XIX. évfolyam, 2. szám
2010. április
A szerkesztő előszava
Szőnyi Gábor
TANULMÁNYOK
A gyakorlat kérdései
Merényi Márta: Az instrukciók születése a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiában
Elméleti tanulmány
Németh Georgina: A hipnotikus álmok természete ? korai kutatások és aktuális kérdések
Kutatási tanulmány
Erdélyi Ildikó, Káldy Zsolt: A perdita-jelenség mint az identitászavar egy sajátos esete
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelybemutatás
Buda László, Indries Krisztián: A Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület
Álláspont
A Magyar Pszichiátriai Társaság és az Országos Pszichiátriai Központ közös állásfoglalása: Az elfogadható színvonalú pszichiátriai ellátás érdekében szükséges teendők összefoglalása
Vita az iskolapszichológiáról
Farkas Erzsébet – Járó Katalin, Ruskó György – Schermann György – Szitó Imre
Hozzászólás
Szőnyi Gábor: Megfontolásra javasolt megjegyzések a Pszichoterápiás Tanács megújított etikai kódexéhez és eljárási rendjéhez
Konferenciák – Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 6. konferenciájához
A Pszichoterápia folyóiratról – Harmatta János
Recenziók
Zenei levél – Koltai Mária
Filmlevél – Sáfrán Zsófia
Könyvismertetések
Buda Béla – Túry Ferenc – Varga József
Szakkönyv-listák
Animula, Medicina, MentalPort, Lélekben Otthon, Szent István társulat, Ursus libris
Szakmai programok
XIX. évfolyam, 3. szám
2010. június
A szerkesztő előszava
Kiss Tibor Cece
TANULMÁNYOK
Módszertani tanulmány
Vankó Tünde: A nárcisztikus páciens sématerápiája
A gyakorlat kérdései
Erdélyi Ildikó: Álom-munka és az álmok funkciói pszichoterápiás és pszichoanalitikus folyamatokban
Művészetelemző tanulmány
Tiringer Aranka, Tiringer István:Megküzdés és traumafeldolgozás Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című kisregényében
Elméleti tanulmány
Raffai Jenő:A várandósság mélydimenziói az anya-magzat kapcsolatanalízis tükrében
Művészetelemző esszé
Oriold Károly: Sophie Calle, a test és a pszichoanalízis
SZAKMAI KÖZÉLET
Vita
Kollár Mária, Horgász Csaba, Kiss Tibor Cece: Vita az iskolapszichológiáról
Vita
Simon Judit: A Pszichoterápiás Tanács megújított Etikai kódexéről és Eljárásrendjéről
Hírek
Bokor László: A Pszichoterápiás Tanács üléséről
Konferenciák
Gárdos Katalin – Hansjürgens Anna Mária, László Klári, Dudás Ferenc – Holovits Zsuzsanna – Sinkó Dóra – Szilágyi Ágnes
A folyóiratról
Hidas György: A Pszichoterápia 19/2-es számáról
Könyvismertetések
Brettner Zsuzsanna, Horgász Csaba, Karádi Kázmér, Sárkány Péter
Szakkönyv-listák
Animula, Medicina, MentalPort, Oriold és Tsai, Szt. István, Ursus libris
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
Bokor László
TANULMÁNYOK
Módszertani tanulmány
Zseni Annamária: Az álmokkal való munka lehetőségei a hipnoterápiás folyamatban.
Egy új álom-technika módszertani bemutatása
Kutatási előtanulmány
Bálint Ágnes: Serdülők identitásprojektjei az interneten megjelenő regényeik tükrében
Áttekintő tanulmány
Jakubovits Edit, Császár Noémi, Varga Péter Pál: Hipnózis és hipnoszuggesztív technikák a primer gerinctumor és a krónikus gerincfájdalom szindrómában szenvedő betegek terápiájának perioperatív időszakában
Így dolgozunk mi…
Soós Nóra, Szőnyi Gábor: Közelebb a nagycsoporthoz
Takách Gáspár: Gondolatok Soós Nóra, Szőnyi Gábor „Közelebb a nagycsoporthoz” című írásához
Tölgyes Tamás: Hozzászólás Soós Nóra, Szőnyi Gábor „Közelebb a nagycsoporthoz” című írásához
SZAKMAI KÖZÉLET
Viták, levelek, reflexiók
Kellett nekünk vizsga? Visszajelzések a Pszichoterápia 6. konferenciájához kapcsolódó továbbképzési vizsgáról – Szigethy Anna ¨ Albert-Lőrincz Enikő, Szőnyi Gábor
Hírek, beszámolók
Konferenciák – Punchmann Marita ¨ Vágó Judit
Recenziók
Könyvismertetések – Kaszás Beáta ¨ Kuritárné Szabó Ildikó ¨ Molnár Edit ¨ Tiringer Aranka¨ Tiringer István ¨ Virág Edit
A Pszichoterápia 19/3 számáról – Koltai Mária
Szakkönyv-listák – Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Szt István ¨ Ursus libris
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
Tiringer István
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Terenyi Zoltán: A pszichoterápia mint társadalmi intézmény: Hol a helye a pszichoterápiás tudásnak?
Esszétanulmány
Tornyossy Mária: Ödipusz a 21. századi pszichológiai elméletek tükrében
Elméleti tanulmány
Vas József Pál, Császár Noémi: A transznatális hipnoterápia (TNH) bemutatása. 1. A módszer
A gyakorlat kérdései
Eike Hinze: Változatlanul hasznos analitikus fogalom-e a nárcizmus?
SZAKMAI KÖZÉLET
Esszé
Papp Barbara: Ráolvasás és pszichoterápia: A pszichoterápia specifikus és nem specifikus hatótényezőinek kimutatása a ráolvasásban
Vita
A Pszichoterápiás Tanács alkotta etikai szabályozás a jogász szemével – Vizi János
Reflexiók
Szemelgetés a konferencia vizsgaválaszaiból II. – Albert-Lőrincz Enikő ¨ Túry Ferenc ¨ Kiss Tibor Cece ¨ Tiringer István
Konferenciák
Bagdy Emőke ¨ Laszlovszky Ágnes
Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 7. konferenciájához
Könyvismertetések
Buda Béla ¨ Gárdos Katalin, Hansjürgens Anna Mária ¨ Jakabffy Éva Zoé ¨ Szőnyi Gábor
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Szt István ¨ Ursus libris
Szakmai programok
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Kuritárné Szabó Ildikó: Bizonyítékokon alapuló optimizmus – Kórlefolyás vizsgálatok és pszichoterápiás hatástanulmányok borderline betegek körében
Elméleti tanulmány
Vas József Pál, Császár Noémi: A transznatális hipnoterápia (TNH) bemutatása. 2. Elméleti megfontolások
A gyakorlat kérdései
Ronny Jaffé: Nárkisszosz és Ödipusz között – Jegyzetek a testvérkomplexus témaköréhez
Esszétanulmány
Bokor László, Kardos Tímea: Camera analitica – Tanulhat a pszichoanalízis a filmművészettől?
SZAKMAI KÖZÉLET
Reflexiók
Kritikus pontok az iskolapszichológia protokoll kialakításában – Szitó Imre
Reflexiók
Szemelgetés a konferencia vizsgaválaszaiból III. – Szőnyi Gábor ¨ Valkó Lili
Hírek
A Pszichoterápiás Tanács üléseiről – Bokor László
In memoriam
Emlékezés Trixler Mátyásra – Stark András ¨ Koltai Mária ¨ Tényi Tamás ¨ Fekete Sándor
Konferenciák
Horváthné Schmidt Ilona ¨ Kiss Tibor Cece
Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 7. konferenciájához
Könyvismertetések
Bagdy Emőke ¨ Borgos Anna ¨ Túry Ferenc
A folyóiratról
A PT 19/5. számáról – Kökény Veronika
Szakkönyv-listák
Animula ¨ Medicina ¨ MentalPort ¨ Oriold és Tsai ¨ Szt István ¨ Ursus libris
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 1. szám
2009. január
A szerkesztő előszava
Szőnyi Gábor
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Süle Árpád: Új utak a személyközpontú pszichoterápiában: a folyamatdiagnózis fogalma
II. A mikrofolyamatok szintje
Módszertani tanulmány
Csabai Márta, Csörsz Ilona, Szili Katalin: A terápiás viszonyulások és élmények alakulása a pályaszocializációban. Integratív gyógyító kapcsolati tréningcsoport módszer bemutatása
A gyakorlat kérdései
Árkovits Amaryl: Az álommunka sajátosságai a DREAM-terápiában
Áttekintő tanulmány
Fekete Anna: Integratív zenepszichoterápia I.
Esettanulmány
Pap Erika, Komáromi Erzsébet Katalin, Herczeg Ilona: A hatképes történet módszere a komplex művészetterápiában
SZAKMAI KÖZÉLET
Vita a családállításról – Bokor László, Ludvigh Károly, Tornyossy Mária
Konferenciák – Kovai Melinda, Ungi Szilvia
Könyvismertetések – Buda Béla, Csürke József, Krékits József, Molnár Dániel, Szautner Erika, Virág Edit
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 2. szám
2009. április
A szerkesztő előszava
Tiringer István
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Fekete Anna: Integratív zenepszichoterápia II.
Elméleti tanulmány
Schmelowszky Ágoston: A vipasszaná meditáció jelentősége a pszichoanalitikus gyakorlat szempontjából
Módszertani tanulmány
Tomcsányi Teodóra, Kővári Magdolna, Horváth-Szabó Katalin: A lelkivezetés. A pszichoterápián és a lelkigondozáson túl
A gyakorlat kérdései
Gary N. Goldsmith: A terápiás elrendezés (szetting) és az áttétel a pszichoanalízisben
Lőrincz Zsuzsa: A terápiás rendelő, mint a szetting része. Kommentár Gary N.Goldsmith “A terápiás elrendezés (szetting) és az áttétel a pszichoanalízisben” című tanulmányához
Pető Katalin: Az értelmezés időzítése a terápiás folyamatban és a szetting szabályainak áttörési kísérleteiben. Kommentár Gary N.Goldsmith “A terápiás elrendezés (szetting) és az áttétel a pszichoanalízisben” című tanulmányához tanulmányához
SZAKMAI KÖZÉLET
Vita
Váz-latolgató. Vitazáró a családállításról. Szerkesztői összegzés – Albert-Lőrincz Enikő
Hírek, beszámolók
Konferenciák – Rehák Judit, Takácsy Márta, Matuszka Balázs
Szakkönyv-listák
A Pszichoterápia folyóirat 5. konferenciájához
Értékelések a Pszichoterápia folyóiratról – Buda Béla, Valkó Lili
Könyvismertetések – Buda Béla, Kerekes Zsuzsanna, Kiss Zsófia, Szőnyi Gábor, Tényi Tamás, Tiringer István
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 3. szám
2009. június
A szerkesztő előszava
Bokor László
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Ambrus Zoltán: Az adleri pszichoterápia céljai és folyamata
Elméleti tanulmány
Horváth-Szabó Katalin Harmatta János, Tomcsányi Teodóra: Teisztikus és humanisztikus spiritualitás
A gyakorlat kérdései
Györffy Ágnes: Hazatérni testben és lélekben – avagy a katonai élményfeldolgozás módjai és elakadásai
Esszétanulmány
Futó Judit: A gyermekkori emlékek jelentősége és változása a pszichoterápiában
SZAKMAI KÖZÉLET
Interjú – Mit tervez az Országos Pszichiátriai Központ? Szőnyi Gábor interjúja Németh Attila szakmai igazgatóval
Hírek, beszámolók
Buda Béla 70 éves – Bagdy Emőke
A Pszichoterápiás Tanács üléséről – Bokor László
Konferenciák – Bokor László, Valkó Lili, Tóth Zoltán, Túry Ferenc
A Pszichoterápia folyóiratról – Valkó Lili, Ormay Tom
Könyvismertetések – Birkás Béla, Benkő Antal, Kautnik András, Mucsi Georgina
Szakkönyv-listák – Animula, Lélekben Otthon, Ursus libris
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 4. szám
2009. augusztus
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Buda Béla: Spiritualitás és pszichoterápia
Áttekintő tanulmány
Bartha Dávid Péter: A transzperszonális pszichológia jelenlegi fejlődését legjobban befolyásoló elméleti megközelítések
A gyakorlat kérdései
Stuart W. Twemlow, Peter Fonagy, Frank C Sacco: A mentalizáló közösségek fejlődéslélektani megközelítése. A ”békés iskolák” kísérlet. Fordította: Gaskó Ágota, Horváth Boglárka és Sarkadi Borbála
Kommentár: Horgász Csaba, Mailáth Nóra
Kincsesház
Hermann Imre: Miért hagyta el Gauguin a családját? fordította: Hansjürgens Annamária
Kommentár: Hansjürgens Annamária
Így dolgozunk… — óraleírások
Bokor László: A kölcsönhatások sokrétűségének megjelenése a terápiás folyamatban
Standard pszichoanalitikus ülés bemutatása
Kommentár: Császár Noémi
Kommentár: Moretti Magdolna
Kommentár: Székács Judit
SZAKMAI KÖZÉLET
Álláspont
A gyakorló orvos és a pszicho-szakember — Dobó Katalin¨ Ormay István¨ Riskó Ágnes¨ Túry Ferenc
Hírek, beszámolók
Konferenciák — Kiss Tibor Cece¨ Szőnyi Gábor¨ Tiringer István
A Pszichoterápia folyóiratról — Füredi János
Szakkönyv-listák — Animula¨ Lélekben Otthon¨ Ursus libris
Könyvismertetések — Csikós Viktória¨ Kerekes Zsuzsanna ¨ Tiringer Aranka¨ Tiringer István
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 5. szám
2009. október
A szerkesztő előszava
Szőnyi Gábor
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Bartha Dávid Péter: A transzperszonális pszichoterápia gyakorlati, etikai és képzési alapkérdései
A gyakorlat kérdései
Stuart W. Twemlow, Peter Fonagy, Frank C Sacco: A mentalizáló közösségek fejlődéslélektani megközelítése. A ”békés iskolák” kísérlet. Fordította: Gaskó Ágota, Horváth Boglárka és Sarkadi Borbála
Esettanulmány
Túry Ferenc: Roma saga — egy nagycsaládos történet: 13 családtag, 13 év
Kincsesház
Patricia L. Ryan: Spiritualitás a gyermekkorukban erőszakot elszenvedett felnőttek körében: irodalmi áttekintés. Fordította: Gáti Bence
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelybemutató
Álláspont
A gyakorló orvos és a pszicho-szakember — Kóri Márta
Interjú
Szőnyi Gábor interjúja Gretel Leutz-cal
Hírek, beszámolók
Konferenciák — Süli Ágota, Horváth Adrienn ¨ Szőnyi Gábor
A Pszichoterápia folyóiratról — Bagdy Emőke
Szakkönyv-listák — Animula¨ Lélekben Otthon¨ Ursus libris
Könyvismertetések — Csürke József¨ Simon Mária ¨ Szőnyi Gábor¨ Tiringer István
A Pszichoterápia folyóirat 6. konferenciája elé
Szakmai programok
XVIII. évfolyam, 6. szám
2009. december
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Flaskay Gábor: Áttétel, viszontáttétel — túl az áttételen
Az analitikus-páciens kapcsolat a különböző értelmezési keretek között
A gyakorlat kérdései
Luthardt Andrea: Egyén a csoportban — csoport az egyénben
A pszichodráma csoportcentrikus és protagonista centrikus szemléletének ötvözése analitikus nézőpontból
Elméleti tanulmány
Tringer László: A pszichoterápia és a filozófia kapcsolata, különös tekintettel a kognitív irányzatokra. A filozófiai tanácsadás
Elméleti tanulmány
Láng András: A kötődés mint nem specifikus tényező a pszichoterápiában
SZAKMAI KÖZÉLET
Műhelytanulmány
Urbán Éva, Kelenyi András: Problémák a pszichológiai tevékenység statisztikai besorolásában és szakmakódjaiban, valamint az egészségügyi szakmakód jegyzékben
Körkérdés
Képzés és alkalmazás: Körkérdés a Pszichoterápiás Tanács tagegyesületei elnökeinek és tanulmányi bizottsági elnökeinek
Vita
Az iskolapszichológiáról —Horgász Csaba
Hírek, beszámolók
Konferenciák — Tiringer Aranka ¨ Sinkovics Péter ¨ Hódi Ágnes ¨ Mucsi Georgina – Zs. Ungi Szilvia
A Pszichoterápia folyóirat konferenciája — beharangozó
A Pszichoterápia folyóiratról — Bitter István
Könyvismertetések — Albert-Lőrincz Enikő ¨ Fehér Pálma Virág ¨ Fekete Anna ¨ Szűcs Marianna ¨ Tiringer István
Szakkönyv-listák — Animula ¨ Lélekben Otthon ¨ Medicina ¨ Ursus libris
Szakmai programok
2008. február
|
A szerkesztő előszava Albert-Lőrincz Enikő |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Nagy László: A mentálhigiéné mai trendjei |
|
|
Módszertani tanulmány
|
|
|
Flaskay Gábor: Az értelmezéstől a terápiás kapcsolatig. Hogyan működik, hogyan hat a pszichoanalitikus terápia? II. rész |
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Stuart W. Twemlow: Az erőszak gyökerei: az iskolában zajló hatalmi harcok és erőszak konvergens pszichoanalitikus magyarázó modelljei II. rész (Horgász Csaba fordítása) |
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
| Lőrincz Zsuzsa, Pető Katalin, Prágai Éva, Riskó Ágnes: A perverzió felfogása és kezelése a mai pszichoanalitikus gyakorlatban | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Interjú
|
|
| Beszélgetés Kézdi Balázzsal — Lénárd Kata | |
|
Levelek a szerkesztőhöz
|
|
| Szexológiai bibliográfia — Somorjai Noémi | |
|
Hírek beszámolók
|
|
|
In memoriam Stang Tünde — Merényi Márta |
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Kerekes Zsuzsanna, Sárkány Péter, Szendi Gábor, Túry Ferenc
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2008. április
|
A szerkesztő előszava Albert-Lőrincz Enikő |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Csáky-Pallavicini Roger, Ittzés András, Harmatta János, Egri László, Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra: Mentálhigiénés szemléletű emberszolgálat. A lelkigondozás mint segítő hivatás |
|
|
Történeti tanulmány
|
|
|
Hans-Volker Werthmann: Sigmund Freud és Wilhelm Stekel álomértelmezése (fordította: Ormay István) |
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Bálint Katalin, Bárdos György: A fizikai kontaktus pszichoterápiás aspektusai |
|
|
Kincsesház
|
|
| Vikár György: A művészi (irodalmi) alkotás pszichológiája analitikus megvilágításban | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Hírek beszámolók
|
|
|
Konferenciák — Hazag Anikó, Horváth Klára, Jáki Zsuzsanna, Glavákné Várszegi Csilla, Kaló Zsuzsa, Kovai Melinda |
|
|
A Pszichoterápia folyóirat IV. konferenciája elé
|
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések —Buda Béla, Birkás Béla, Futó Katalin, Horváthné Schmidt Ilona, Treuer Tamás
|
|
|
Görbe tükör
|
|
|
Flaskay Gábor: A horgászat a pszichoanalitikus elméletek tükrében
|
|
|
Szakmai programok
|
|
|
Illusztrációk
|
|
2008. június
|
A szerkesztő előszava Szőnyi Gábor |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Tomcsányi Teodóra, Csáky-Pallavicini Roger, Harmatta János, Pilinszki Attila, Török Gábor: Lelkigondozás és pszichoterápia |
|
|
Módszertani tanulmány
|
|
|
Perczel Forintos Dóra, Varga Anna, Gazdag Gabriella, Ajtay Gyöngyi, Kiss Zsófia, Geiszt Johanna: A minőségi esetvezetés lehetőségei a szorongásos- és hangulatzavarok kezelésében |
|
|
Esettanulmány
|
|
|
Kiss Zsófia, Perczel Forintos Dóra: A minőségi esetvezetés és folyamatos állapotkövetés szerepe egy depressziós páciens kognitív-viselkedésterápiájában |
|
|
Esettanulmány
|
|
|
Szajcz Ágnes: Dűne a Thalassa Házban. Korai sérült páciensekkel végzett pszichoterápia bemutatása Bálint Mihály gondolatvilágának tükrében
|
|
|
Esszétanulmány
|
|
| Soós Nóra: …….és mit csinál a pszichoterapeuta, amikor szégyelli magát? | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Hírek beszámolók
|
|
|
A Pszichoterápiás Koordinációs Bizottságról — Tölgyes Tamás |
|
|
Könyvismertetések — Birkás Béla • Buda Béla • Tényi Tamás • Tiringer István
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2008. augusztus
|
A szerkesztő előszava Tiringer István |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Havelka Judit: A poszttraumás állapotok jellegzetességei, a traumatikus élmények feldolgozásának terápiás nehézségei és a trauma-feldolgozás új terápiás megközelítései |
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Kiss Tibor Cece: Acting out a táncterápiában |
|
|
Esszétanulmány
|
|
|
John Salvendy: Miért van helye a csoportterápiának a 21. században? |
|
|
Elméleti tanulmány
|
|
| Varga S. Katalin: Egymásra hangolódás — nyitottság és határok. Az elmélet megjelenése a gyakorlatban | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Hírek beszámolók
|
|
|
In memoriam „Faludi utca” (1968-2008) — Ajkay Klára • Kökény Veronika • Lust Iván† |
|
|
A Pszichoterápia folyóirat V. konferenciája elé
|
|
|
Könyvismertetések — Buda Béla• Perczel-Forintos Dóra • Tényi Tamás
|
|
|
Szakmai programok
|
|
XVII. évfolyam, 5. szám
2008. október
A szerkesztő előszava
Albert-Lőrincz Enikő
TANULMÁNYOK
Elméleti tanulmány
Ormay Tom: Család és csoport
Elméleti tanulmány
Zalka Zsolt: Hogyan több a kevesebb? Érték, norma, szabály: súlyos szelfpatológiákat hordozó terápiás közösség normatív dimenzióiról
Módszertani tanulmány
Erdélyi Ildikó, Sáfrány Eszter, Fecskó Edina, Sipos Beáta, Hamvas Szilárd, Retek Levente:
Ismeretszerzés – sajátélmény – kutatás modellje egyetemi oktatás pszichológus képzésében
Esettanulmány
Schermann György: Levelező tagozat. A paradox levél technikájának módosított változata
SZAKMAI KÖZÉLET
Vita a családállításról – Angster Mária, Hardy Júlia, Lehóczky Pál, Kökény Veronika, Perczel Erika, Zseni Annamária
Hírek, beszámolók
A Pszichoterápiás Tanács ülései – Vértes Gabriella, Bokor László
Pszichoterapeuta szakvizsgák, szakvizsga tételek
Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 5. konferenciájához – Szőnyi Gábor
Szakkönyv-listák – Animula, Lélekben Otthon, Medicina, Ursus Libris
Könyvismertetések
Árkovits Amaryl, Balikó Eszter, Buda Béla, Horti Mária, Tiringer István
Szakmai programok
XVII. évfolyam, 6. szám
2008. december
A szerkesztő előszava
Tiringer István
TANULMÁNYOK
Áttekintő tanulmány
Süle Árpád: Új utak a személyközpontú pszichoterápiában: a folyamatdiagnózis fogalma
I. A makrofolyamatok szintje
Elméleti tanulmány
Campos Jimenéz Anna: A test valósága és a fantázia tere a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiában
A gyakorlat kérdései
Szanati Dóra, Nagy Beáta: A korai fejlesztés terápiás lehetőségei koraszülött gyermekeknél – a preverbális képességek mérésének egy új eszköze
Kincsesház
Hermann Imre: Pszichoterapia és elmebetegügy
SZAKMAI KÖZÉLET
Álláspontok a nevelési tanácsadókról – Benkő Vanda, Csák Annamária, M. Tamás Márta, Pálnokné Pozsonyi Márta, Szakács Katalin, Szekeres Judit, Szvatkó Anna
Vita a családállításról – Angster Mária, Büti Etelka, Matolcsi Ágnes
Levelek a szerkesztőhöz – Oriold Károly
Szakmai hírek
Konferenciák – Antal Bacsó Péter, Futó Katalin, Nagy Ágnes, Pető Csilla, Sági Zoltán
Szakkönyv-listák – Animula, Lélekben Otthon, Medicina, Ursus Libris
Könyvismertetések – Bagdy Emőke, Birkás Béla, Harrach Andor, Kerekes Zsuzsanna, Kozák Imre Olivér, Nagy László
Szakmai programok
2007. február
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Kotsis Ádám, Terenyi Zoltán: Mesterség, tudomány, személyes tudás ? a pszichoanalízis Polányi Mihály ismeretelméletének fényében | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Berszán Lídia: A Bizalom vagy előítélet? Szakember-szülő együttműködés a fogyatékos gyermeket nevelő családokkal való munkában Romániában | |
| Módszertani tanulmány | |
| Tornyossy Mária: A transzlégzés módszerről ? jungi elméleti keretben | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Ormay Tom: Az addikcióban szenvedő beteget gondozók problémái ? különös tekintettel a kiégési szindróma veszélyére | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Álláspont | |
| Körkérdés a módszer-specifikus kérdőhelyekhez | |
| Hírek, beszámolók | |
| In memoriam Barta Anna – Nyerges Katalin | |
| In memoriam Császár Gyula – Németh Attila | |
| Kitüntetések – Mórotz Kenéz, Percel Forintos Dóra, Szőnyi Gábor, Ormay Tom | |
| Konferenciák – Felházi Anett, Mészáros Viktória, Schmelowsky Ágoston, Horváth Klára, Ungi Szilvia | |
| Levél a szerkesztőnek – Flaskay Gábor | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Ferenczhalmy Réka, Tiringer István, Túry Ferenc, Virág Edit, Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
2007. április
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Elméleti tanulmány
|
|
|
Kovai Melinda: Miben tévedett Freud? Ki az igazi Bettelheim? Mit tett Francoise Dolto? A pszichoanalízis ?kivégzése”
|
|
|
Elméleti tanulmány
|
|
|
Erdélyi Ildikó: Fivérek ? novérek. A különnemű testvérkapcsolat pszichoanalitikus megközelítése
|
|
|
Esettanulmány
|
|
|
Hardy Júlia: Erőszak és árulás ? Z. esete
|
|
|
Esszétanulmány
|
|
|
Gárdos Katalin: Határkérdés ? avagy a páciens van a keretért vagy a keret a páciensért?
|
|
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Esszé Böszörményi-Nagy Iván emlékére
|
|
|
Kurimay Tamás: Az emberi kapcsolatok láthatatlan ereje. A kontextuális családterápiás irányzat megújulásának lehetőségei
|
|
|
Hírek, beszámolók
|
|
|
In memoriam Harald Leupold-Löwenthal ? Hidas György
|
|
|
Konferenciák ? Ajkay Klára, Lénárd Kata, Schmelowsky Ágoston
|
|
|
Görbe tükör ? Flaskay Gábor
|
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Birkás Béla, Buda Béla, Káplár Mátyás, Kerekes Zsuzsanna, Sárkány Péter, Tiringer István
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2007. június
|
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Flaskay Gábor: A szupportív pszichoterápia elvei és gyakorlata
|
|
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Szélesné Ferencz Edit: Alfred Adler hagyatéka: az individuálpszichológia szemlélete
|
|
|
Kutatási tanulmány
|
|
|
Szőnyi Gábor, Bien Filet: A pszichoanalitikus kompetencia kérdése. Egy próbavizsgálat tapasztalataiból
|
|
|
Elméleti tanulmány
|
|
|
Vas József Pál: Gondolatok a lélek és a test egységéről az idegtudományok korában
|
|
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Interjú
|
|
|
Bokor László interjúja Bagotai Tamással, a Kőbányai Nevelési Tanácsadó vezetőjével
|
|
|
Hírek, beszámolók
|
|
|
Műhelybeszámoló a Thalassa-Házról — Szentiványi Anna, Zalka Zsolt
|
|
|
Konferenciák ? Barcza Katalin, Büti Etelka
|
|
|
Görbe tükör ? Fazekas Ágnes
|
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Árkovits Amaryl, Kerekes Zsuzsanna, Tiringer István
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2007. augusztus
|
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Bents, Richard, Erős Ilona: Kérdőívek a szervezeti tanácsadás és a coaching munkában
|
|
|
Kutatási tanulmány
|
|
|
Inczédy-Farkas Gabriella, Simon Lajos, Unoka Zsolt, Czóbor Pál: Csoporttagok kognitív sémáinak hatása a kölcsönös érzelmi választásban
|
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Merényi Márta: Tudatállapotok jelentősége a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiában
|
|
|
“Kincsesház”
|
|
| Szőnyi Magda: A pályaválasztási szaktanácsadás sajátos teendői az orvosi pálya témakörében | |
|
Műhelytanulmány
|
|
| Bokor László: A pszichoterapeuta-képzések összehasonlító adatai | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Álláspont
|
|
| Az egyéni vagy kettős vezetés kérdése csoportban I. — Ajkay Klára, Bokor László, Fonyó Ilona, Rudas János | |
|
Hírek, beszámolók
|
|
| Levél a szerkesztőhöz — Urbán Éva az elméleti továbbképzésekről | |
| Konferenciák — Erős Ilona, Bozsogi Dia, Tringer Aranka, Horti Mária | |
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Berghammer Rita, Tiringer István
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2007. október
|
A szerkesztő előszava Stang Tünde |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Elméleti tanulmány
|
|
|
Babusa Bernadett, Túry Ferenc: Az izomdiszmorfia szelf-fejlődési megközelítése |
|
|
Esszétanulmány
|
|
|
Tényi Tamás: Dionüszosz és a Szőke Bestia — Nietzsche és Jung |
|
|
Esettanulmány kommentárokkal
|
|
|
Az analitikus munkaközben |
|
|
Esszétanulmány
|
|
| Krékits József: A Freud(e)-elven túl, avagy balsejtelem a kultúrában I. rész | |
|
Esettanulmány
|
|
| Baltás Péter: Súlyos primer szexuális averzió sikeres kezelése kognitív viselkedésterápiával | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Vita
|
|
| Az egyéni vagy kettős vezetés kérdése csoportban II. — Büti Etelka, Koltai Mária, Terenyi Zoltán, Tornyossy Mária, Treuer Tamás | |
|
Hírek, beszámolók
|
|
| Helyzetkép a pszichoterápiás és terápiás közösségi osztályokról — Harmatta János, Kantó Anna, Kocsis János, Simon Lajos – Tölgyes Tamás, Vas József Pál, Zalka Zsolt, Zámbori János | |
| Szakkönyv-listák — Animula, Medicina, Lélekben Otthon Levél a szerkesztőhöz — Urbán Éva az elméleti továbbképzésekről II. Előzetes a Pszichoterápia folyóirat 4. konferenciájához — Szőnyi Gábor |
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Birkás Béla, Buda Béla, Futó Katalin, Karádi Kázmér, Kovacsis Leila, Vörös Viktor
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2007. december
|
A szerkesztő előszava Tiringer István |
|
| TANULMÁNYOK | |
|
Áttekintő tanulmány
|
|
|
Szakács Katalin, C. Molnár Emma, Ormay: Közös gondolatok az aktív-analitikus hagyományban és a mai pszichoterápiás elméletekben |
|
|
Módszertani tanulmány
|
|
|
Flaskay Gábor: Az értelmezéstől a terápiás kapcsolatig. Hogyan működik, hogyan hat a pszichoanalitikus terápia? I. rész |
|
|
A gyakorlat kérdései
|
|
|
Stuart W. Twemlow: Az erőszak gyökerei: az iskolában zajló hatalmi harcok és erőszak konvergens pszichoanalitikus magyarázó modelljei I. rész (Horgász Csaba fordítása) |
|
|
Esszétanulmány
|
|
| Krékits József: A Freud(e)-elven túl, avagy balsejtelem a kultúrában II. | |
|
Esettanulmány
|
|
| Baltás Péter: Súlyos primer szexuális averzió sikeres kezelése kognitív viselkedésterápiával | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
|
Vita
|
|
| Az egyéni vagy kettős vezetés kérdése csoportban III. — Hosszú Éva | |
|
Műhelybemutatás
|
|
| „Intim team in team” — a Faludi utca — Böhm Judit, Radnai Gábor | |
|
Hírek beszámolók
|
|
|
In memoriam Mérei Ferenc — Bagdy Emőke |
|
|
Recenziók
|
|
|
Könyvismertetések — Kerekes Zsuzsanna, Kocsis-Bogár Krisztina, Karádi Kázmér, Molnár Edit, Palaczky Mária, Simon Mária, Virág Edit
|
|
|
Szakmai programok
|
|
2006. február
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Történeti tanulmány | |
| Harmatta János: A Pszichoterápiás Hétvégek (1974-1986) története és hatása 1, rész | |
| Kutatási tanulmány | |
| Kovács Mariann: Érzelmi megterhelődés, lelki kiégés a pszichiátriai-pszichoterápiás ellátásban | |
| Kutatási beszámoló | |
| Horst Brodbeck: A pszichoanalitikus képzés során fellépő szorongás a képzésben résztvevők szemszögéből | |
| Módszertani tanulmány | |
| Alexandra Murray Harrison: Tereljük be az állatokat az istállóba. Szülői konzultációs modell | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Konferenciák – Ács Kata, Viga Orsi, Schmelowsky Ágoston, Juhász Szabolcs, Cserni István, Babusa Bernadett, Boytha Zsófia, Gyömbér Noémi | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Szendi Gábor, Tiringer István, Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Belső kontroll | |
| Túlóvó anya | |
2006. április
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Történeti tanulmány | |
| Harmatta János: A Pszichoterápiás Hétvégek (1974-1986) története és hatása 2. rész | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Gulyás Brigitta, Kövesdi Anna: Önmagára találás szorongásos (pánik) zavarban szenvedő betegeknél | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Nagy Beáta: “Sivatagban nyíló virág” – Egy szülőcsoport tapasztalatai. | |
| Történeti tanulmány | |
| Mészáros Judit: “… Budapest válik mozgalmunk központjává” – a pszichoanalízis korai magyarországi recepciója 1908-1918 | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Freudra emlékezve | |
| Személyes emlékek – Hidas György, Pfitzner Rudolf | |
| Körkérdés: Mit jelent nekem Freud? Mit jelent a szakmának Freud? – Bagdy Emőke, Bitter István, Fekete Sándor, Füredi János, Kézdi Balázs, Janka Zoltán, László János, Péley Bernadett, Halász Anna | |
| Hírek, beszámolók | |
| Kitűntetések – Czigler István, Erős Ferenc, Pléh Csaba | |
| Konferenciák – Kiss Emese, Hunyadi Júlia | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Dobák András, Kerekes Zsuzsanna | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Örvénylő Újjászületés | |
2006. június
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Schmelowsky Ágoston: Ignacio Matte-Blanco tudatelmélete | |
| Kutatási tanulmány | |
| Terenyi Zoltán: A csoport-pszichoterápia online (számítógép által közvetített) formájának elemzése | |
| Áttekintés | |
| Boytha Zsófia: A pszichoterápia mítosza és gyakorlata | |
| “Kincsesház” | |
| Hárdi István: A hisztéria fogalmi köre, jelenségtana és genezise | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Szakmai álláspont | |
| Állásfoglalás a pszichoanalitikus terápiákról I. rész | |
| Konferenciák | |
| Babusa Bernadett, Boytha Zsófia, Gyömbér Noémi, Jakab Katalin, Banga Csilla, Oriold Károly, Kollár Mária | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Birkás Béla, Buda Béla, Kerekes Zsuzsanna, Palaczky Mária, Tiringer István | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Önanalízis | |
| Külso kontroll | |
2006. augusztus
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Kincsesház – elméleti tanulmány | |
| Gentano Benedetti: Az álmok kreatív kétértelműsége | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Hárdi Lilla, Erdős Istvánné: Csoportterápia menekültekkel – miért más? | |
| Kincsesház – Összefoglaló tanulmány | |
| Csirszka János: Az élményterápia alapvetései | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Esszé | |
| Soós Nóra: Kapcsolat nélküli kapcsolatok, látszat-együttműködések, mint modern korunk modern termékei | |
| Hírek, beszámolók | |
| Lust Ivánra emlékezve – Ajkay Klára, Szőnyi Gábor | |
| Szakmai álláspont – Állásfoglalás a pszichoanalitikus terápiákról II. rész | |
| Konferenciák – Takács Péter, Grezsa Ferenc; Bozsogi Diána, Erős Ilona; Gelei András; Dobó Katalin | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Molnár Edit, Tiringer Aranka, Tiringer István | |
2006. október
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Lubinszki Mária: A daseinanalitikai pszichoterápia elméletben és gyakorlatban. A heideggeri filozófia a gyógyításban | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Szabó Gabriella: Pszichodráma a vezetésfejlesztésben, coachingban | |
| A kutatás kérdései | |
| Otto F. Kernberg: A pszichoanalízis területén folytatott kutatás növelésének sürgető igénye | |
| Kincsesház | |
| Koronkai Bertalan: Álom, imagináció, meditáció | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Szakmai álláspont – Állásfoglalás a pszichoanalitikus terápiákról III. rész | |
| Konferenciák – Flaskay Gábor, Komlósi Piroska, Nagy Ede, Varga Ákos | |
| Levelek a szerkesztőnek – Ekler Katalin, Urbán Éva | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Hárdi Lilla, Karádi Kázmér, Molnár Dániel, Tiringer Aranka, Tiringer István | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Lélekrajz | |
| Voyeur | |
2006. december
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Irodalmi áttekintés | |
| Szabó Linda, Pászthy Bea, Túry Ferenc: Az apák szerepe az evészavarok családdinamikájában | |
| Elméleti tanulmány | |
| Ormay Tom: Mi vagy én? A társas-én helye a személyiség struktúrájában | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Vermes Katalin: A test valósága, mint élmény, kép, kapcsolat | |
| Kincsesház | |
| Flaskay Gábor: A viszontáttételről | |
| Elméleti tanulmány | |
| Bruncsák István: A lelkiismeret. Viktor E. Frankl és a hagyományos keresztény tanulás összevetése | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| In memoriam Nemes Lívia – Hódi Ágnes | |
| In memoriam Füri Anna – Farkas Ágnes, Homokiné Grozdits Zsuzsa, Vozár Anna | |
| Konferenciák – Árkovits Amaryl, Túry Ferenc | |
| Levél a szerkesztőnek – Törzsök Anna | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Ábráham Ildikó, Buda Béla, Futó Katalin, Pintér Gábor, Tiringer István | |
| Filmlevél – Péter Orsolya Márta, Túry Ferenc | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Parazita Anya | |
| Lelki fájdalom | |
| Szerelem | |
2005. február
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Tringer László: A kognitív-viselkedésterápiai irányzatok jelenlegi helyzete | |
| Esettanulmány | |
| Szentesi Péter: Emlékezés egy megszüntetett pszichoterápiás osztályra | |
| Műhelytanulmány | |
| Molnár Magda: Pszichoterápia a “Labirintus”-ban (egy gyakorlati szakember gondolatai) | |
| Kincsesház | |
| Gyömrői Edit levele – Hidas György | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Hogyan áll a tanácsadói pszichológusképzés? – Szőnyi Gábor interjúja Ritoók Pálné (Magda) egyetemi docenssel, a képzés vezetőjével | |
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: a) Az Ön szakmai környezete milyen szempontokat vesz figyelembe a terápiás/tanácsadói óradíjak megállapításakor? b) Mennyi ez az óradíj? Tipikusan? Tól-ig? Mennyire van ez összhangban a képzettséggel, kvalifikáltsággal? – Antal Attila, Antal M. Ildikó, Bokor László, Brassai László, Hosszú Éva, Rátay Csaba, Szilvási Léna, Urbán Éva |
|
| Hírek, beszámolók | |
| Kitüntetések | |
| Előzetes – folyóiratunk konferenciájáról | |
| Konferenciák – Daubner Béla, Tiringer Anna – Koltai Mária | |
| Pszichoterápiás Koordinációs Bizottság – Tölgyes Tamás | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Csürke József, Róth Mária, Tiringer István, Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
2005. április
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Süle Árpád: A határok szerepe a kliensközpontú terápia reflektív felfogásában | |
| Elméleti tanulmány | |
| Pikó Bettina: A csoportműködést befolyásoló néhány pszichológiai jellemző a modern kultúrában | |
| Kincsesház – élő klasszikusok | |
| Otto F. Kernberg: Differenciáldiagnózis és kezelés | |
| Műhelyesszé | |
| Mony Elkaim: Az álmok rendszerszemléletű megközelítése | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Kitüntetések – Hárdi Lilla, Hidas György | |
| Előzetes – folyóiratunk konferenciájáról – Szőnyi Gábor | |
| Konferenciák – Zalka Zsolt | |
| A Pszichoterápiás Tanács jelenlegi tagjai | |
| Korszerűsített pszichoterápiás szakmai protokoll – pótlás | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Csalódások önmagunkban | |
| “Násztánc” | |
| Leszbikus pár | |
XIV. évfolyam, 3. szám
2005. június
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Ajkay Klára: Interaktív- és szelf-reguláció | |
| Elméleti tanulmány | |
| Peter Kutter: Beállítódás és módszer a pszichoanalízisben – a különböző irányzatokkal szerzett tapasztalatok | |
| Esettanulmány | |
| Riesz Mária: A kirekesztettség érzés megjelenése pszichodráma csoport csoportjátékainak és protagonista játékainak tükrében | |
| Kincsesház | |
| Rajka Tibor: Magatartás-exponáló eljárás a pszichoanalízisben | |
| Elméleti tanulmány | |
| Kelemen Gábor, B. Erdős Mária: Az addiktológiai terápiás közösség keletkezéstörténete – Az átmenet kontextusa | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Túl folyóiratunk konferenciáján – Szőnyi Gábor | |
| Konferenciák – Antal Bacsó Péter, Csáky-Pallavicini Zsófia, Sarkadi Borbála, Ács KataPetra, Steigerwald Zsuzsa | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Piross Krisztina, Vargha Jenő-László, Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Cry for help | |
| Cím nélkül | |
2005. augusztus
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Pohárnok Melinda: Amit a nyelv hoz, és amit a nyelv visz. A szelfről és a kapcsolatról való tudás nyelvi és nem-nyelvi szerveződéséről | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Kézdy Anikó, Lisznyai Sándor: Pszichológiai tanácsadás pszichiátriai esettörténet háttérrel | |
| Kutatás | |
| Michael Zaudig: Ötven év tapasztalata pszichoszomatikus-pszichoterápiás osztályokon | |
| Esettanulmány | |
| Árkovits Amaryl Eszter: “Csipkerózsike a repülőgépen” | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| A Pszichoterápia folyóirat 2. konferenciája elé – Szőnyi Gábor | |
| Konferenciák – Görbe Katalin, Szajcz Ágnes, Kádár Annamária, Szilvási Léna | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Túry Ferenc, Wirth Ernő | |
| Filmlevél – Lőrincz Zsuzsa | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Sértődötten (A) | |
| Sértődötten (B) | |
| Cím nélkül | |
2005. október
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Péley Bernadett: A beszéd és az elbeszélés szerepe a belső állapotok szabályozásában | |
| Elméleti tanulmány | |
| Terenyi Zoltán: Nagycsoport és nyilvánosság: médiumelméleti megközelítés | |
| “Kincsesház” | |
| Bak Róbert: A megkapaszkodás ösztöne, szadizmus és dominancia | |
| Műhelytanulmány | |
| Albert-Lőrincz Enikő: Szimbólumokba rejtett szerepek | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| “A szakmaiság fontos összetartó erő” – Bokor László interjúja Vikár Andrással | |
| Hírek, beszámolók | |
| Kun Miklós emlékére – Füredi János | |
| Konferenciák – Bagdy Emőke, Pető Katalin, Riskó Ágnes | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Tiringer István | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Transzgenerációs hatás | |
| Cím nélkül I. | |
| Cím nélkül II. | |
2005. december
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Technikaelméleti tanulmány | |
| Hugh Jenkins: A találkozás pillanata | |
| Elméleti tanulmány | |
| Lénárd Kata: A kreatív folyamatok korai kapcsolati gyökerei | |
| Kutatási műhelytanulmány | |
| Werner Bohleber: Hivatalos elmélet és implicit magánelmélet a pszichoanalízisben | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Esszé | |
| Soós Nóra:Kényszerítő körülmények kontra belső lehetőségek. A pszichoterapeuta identitás kialakulásának nehézségei napjainkban | |
| “Megkérdeztük álláspontját” | |
| Szupervíziós tapasztalatairól – Bányai Emőke, Frank Ágnes, Kassai Zsuzsa, Ladányi Ágnes, Merényi Márta, Nagy Márton, Ormay István | |
| Hírek, beszámolók | |
| Hírek – Szilágyi Júlia kitűntetése | |
| Konferenciák – Antal Bacsó Péter – Vágó Judit, Horváth Klára – Terenyi Zoltán | |
| Recenziók | |
| Operalevél – Koltai Mária | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Fonyó Ilona, Wirth Ernő | |
| Szakmai programok | |
| Bakó Tihamér pszichografikái | |
| Egyedüllét | |
| Sértett önérzet | |
| Stresszes állapot | |
2004. február
Szerkesztőségi bevezető |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Merényi Márta: Mozgás- és táncterápia | |
| Elméleti tanulmány | |
| Pikó Bettina: Csoporthatások a serdülők identitás-formálódásában, kapcsolati struktúrájában és egészségmagatartásában | |
| Kutatás | |
| Szecsődy Imre: A pszichoanalitikus képzés tanulmányozása | |
| Elméleti tanulmány | |
| Lukács Dénes: Nő, szexualitás, péniszirigység: egy fogalom karrierje és hanyatlása | |
| Technikaelméleti tanulmány | |
| Kökény Vera, Fedor Béla, Vikár András: Acting out-ból játék… | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “Véleménye szerint milyen tényezőket, szempontokat indokolt figyelembe venni az állami/önkormányzati illetve a magánkeretben folytatott pszichoterápiás és tanácsadói tevékenység megfelelő díjazásának számításakor? Az ön szakterületén mi a tipikus díjazás? Mit tart a főbb problémáknak a kérdés vonatkozásában?” – Bárdos Katalin, Biró Sándor, Blága Gabriella, Dobó Katalin, Grezsa Ferenc, K. Németh Margit, Korda György, Krékits József, Schmelowszky Ágoston, Veress Albert | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák – Birtalan Liliána, Pankotai Balázs, Nagy András | |
| Pszichoterápiás Koordinációs Bizottság – Tölgyes Tamás | |
| Recenziók | |
| Kiemelt könyvismertetések – Kalocsai Katalin, Pikó Bettina | |
| Könyvismertetések – Tiringer István, Wirth Ernő | |
| Hírek, szakmai programok | |
2004. április
Szerkesztői bevezető |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Schmelowsky Ágoston: Buddhista meditáció és pszichoanalízis: lényegesebb szempontok | |
| Kutatás | |
| Szecsődy Imre: A pszichoanalitikus képzés tanulmányozása | |
| Terápiás esettanulmány | |
| Izsó Nóra Sofia: A halál suttogása, avagy mély-én szimbólumok időskorúak relaxációjában | |
| Terápiás rendszer esettanulmány | |
| Zalka Zsolt: Thalassa-ház a parton | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Dobó Katalin: Családterápiás szemléletű munka a családorvosi gyakorlatban | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| A terápiás rezsimtől a terapeuta-képzésig Szőnyi Gábor interjúja Tringer Lászlóval, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatójával |
|
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “Megítélése szerint milyen szakmai kompromisszumokra, engedményekre kényszerülnek szűkebb illetve tágabb környezetében dolgozó kollégái pszichoterápiás illetve pszichológiai tanácsadói munkájuk során? Kérjük, hogy minél konkrétabban fogalmazzon. Ha többféle környezetből van tapasztalata, kérjük, térjen ki mindegyikre.” – Bódog Gyula, Czenner Zsuzsa, Szunyoghy Tamás | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák – Garai Dóra | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Lőrincz Jenő, Ujhelyi Mária, Wirth Ernő, Túry Ferenc | |
| Hírek, szakmai programok | |
2004. június
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Kutatási tanulmány: hipnózis | |
| Varga Katalin, Bányai Éva, Gősiné Greguss Anna: A hipnotizőr a hipnotikus interakcióban: a szubjektív élmények elemzése | |
| Kutatási tanulmány: terápiás rendszer | |
| Marco Chiesa, Peter Fonagy, Jeremy Holmes: Amikor a kevesebb több: A súlyos személyiségzavar kórházi osztályon történő, pszichoanalitikusan orientált kezelése | |
| Kutatási tanulmány: családterápia | |
| Rátay Csaba: Családterápiás tevékenységünk – ahogy klienseink látják | |
| Esettanulmány | |
| Ormay Tom: Lehetséges gyermekkori bestialitás egy perverziós esetben | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Körkérdés | |
| Helyzetkép a pszichoterápiáról: körkérdés a Pszichoterápiás Koordinációs Bizottság tagjaihoz Degrell István, Füredi János, Harmatta János, Janka Zoltán, Perczel Forintos Dóra, Tringer László, Trixler Mátyás |
|
| Hírek, beszámolók | |
| A Pszichoterápiás Tanács hírei | |
| Konferenciák – Árkovits Amaryl, Barcza Katalin – Riskó Ágnes, Dobossy Anna, Perczel Forintos Dóra | |
| A megújított pszichoterápiás szakmai protokoll első része | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Berghammer Rita, Buda Béla, Kotsis Ádám, Lajtai László, Novák Márta, Schmelowsky Ágoston, Tiringer István, Túry Ferenc | |
| Hírek, szakmai programok | |
2004. augusztus
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Lőrincz Zsuzsa: Tendenciák a pszichoanalitikus pszichoterápiák kutatásában, alkalmazásában és oktatásában I-II. | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Horváth Tünde: Helyzetkép a magyarországi coachingról | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Sabine Trenk-Hinterberger: Fenyegetőzés a terápia megszakításával | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Merre tart a pszichoterápia a budapesti klinikán? Szőnyi Gábor interjúja Bitter Istvánnal, a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikájának új igazgatójával |
|
| Hírek, beszámolók | |
| Gallus Klára emlékére – Bagdy Emőke | |
| MezeJulcsi díj – Szoboszlai Attila | |
| Konferenciák – Bánfalvi Attila, Lénárd Kata, Sávai Margit | |
| A megújított pszichoterápiás szakmai protokoll második része | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Ferenczi Andrea, Novák Márta | |
| Szakmai programok | |
2004. október
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Torma Kálmán: A T-csoportok | |
| Elméleti tanulmány | |
| Lénárd Kata: Ferenczi kései írásainak újragondolása a kurrens fejlődéselméletek tükrében | |
| Elméleti tanulmány | |
| Vas József Pál: Szkizofrénia, prenatális patológia és hipnózis I. A hipnózis az ép, a pszichózis a kóros intrauterin egységkötelék kontextusa? |
|
| “Kincsesház” | |
| Peter Wegner: A viszontáttétel jelentősége a pszichoanalitikus első interjúban | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| A pszichoanalízis öröme Kulcsár Éva interjúja Nemes Líviával |
|
| Hírek, beszámolók | |
| A megújított pszichoterápiás szakmai protokoll harmadik része | |
| Recenziók | |
| Filmlevél – Son I Gil | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Tiringer István | |
| Szakmai programok | |
2004. december
A szerkesztő előszava |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Martin László: Az énvédő mechanizmusok kutatásának megalapozása Sigmund Freud és Anna Freud munkáiban | |
| Elméleti tanulmány | |
| Vas József Pál: Szkizofrénia, prenatális patológia és hipnózis II. A hipnózis az ép, a pszichózis a kóros intrauterin egységkötelék kontextusa? |
|
| Kutatási tanulmány | |
| Michel Probst, Orsolya Pintér, Walter Vandereycken: A testélmény szerepe az evészavarokban – elmélet és kutatás | |
| Módszerek | |
| Kecskeméti Molnár Mária: Narratív terápia – bemutató és ajánlás Új-Zélandból | |
| A gyakorlat kérdései | |
| Brigitte Ziob: A test átalakítása – a láthatóvá tett szelf | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Hírek, beszámolók | |
| Ferenczi-emlékérem | |
| Előzetes – folyóiratunk konferenciájáról | |
| Konferenciák – Erős Ila, Incze Adrienne | |
| A megújított pszichoterápiás szakmai protokoll negyedik része | |
| Recenziók | |
| Irodalmi levél – Koltay Mária | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Tiringer István, Wirth Ádám | |
| Szakmai programok | |
2003. február
| BEVEZETő | |
| Szőnyi Gábor: A szerkesztő előszava | |
| Bemutatkoznak a szerkesztők – Albert-Lőrincz Enikő, Bokor László, Stang Tünde, Túry Ferenc | |
| TANULMÁNYOK | |
| Felkért tanulmány | |
| Albert-Lőrincz Enikő: Helyzetkép az erdélyi magyar pszichoterápiás életről | |
| Elméleti tanulmány | |
| Csuhai Cs.Klára: Trauma és ismétlés. A poszttraumás stresszbetegség pszichoanalitikus szemmel | |
| Esettanulmány | |
| Rina Bar-Lev Elieli: Egy intézmény önvizsgálata. A szervezeti átalakulás elősegítésének pszichoanalitikus és Tavistock-módszerű megközelítése | |
| “Kincsesház” | |
| Rajka Tibor: Az acting out a pszichoanalízisben | |
| Hozzászólás, vita | |
| Botond Gyula: Hozzászólás Lajtai László: Az interperszonális pszichoterápia bemutatása című cikkéhez | |
| Lajtai László: Válasz Botond Gyula hozzászólására | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Hogyan tükröződik a hazai pszichoterápia helyzete a vándorgyűléseken? Túry Ferenc interjúja Harmatta Jánossal | |
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: Véleménye szerint reálisan mi a helye a pszichoterápiának a mai hazai pszichiátriában? – Gádoros Júlia, Füredi János, Hoyer Mária, Pék Győző, Sági Zoltán, Tringer László, Vas József | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák – Terenyi Zoltán, Kiss Sándor Árpád Sarkadi Borbála, Mészáros Judit Túry Ferenc: Megemlékezés: Mészáros István (1931-2002) | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Buda Béla, Molnár Tamás, Tiringer István, Vas József, Túry Ferenc, Csürke József | |
| Stark András: Filmajánló | |
| Hírek, szakmai programok | |
2003. április
Szerkesztői bevezető: Szőnyi Gábor |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Girolamo Lo Verso: A maffiózók lelke | |
| Kutatási tanulmány | |
| Lukács Liza, Túry Ferenc: Az evészavarban szenvedők kognitív stílusa | |
| Klinikai esettanulmány | |
| Elias M. da Rocha-Barros: Az első interjú és egy ülés ‘Anná’-val | |
| Tanácsadói esettanulmány | |
| Lovas Zsuzsa: Hogyan jussunk túl a reménytelenségen? A mediációs ülés csoportdinamikai megközelítése | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Hogyan járul hozzá a Pszinapszis a pszichoterápiás világgal való ismerkedéshez? Stang Tünde interjúja Páll Orsolya Emesével és Takács Katával | |
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “Véleménye, tapasztalata szerint mennyire illeszkedik a pszichológia-oktatás a pszichoterápiás és tanácsadói gyakorlathoz?” – Bagdy Emőke, Lackó Zsuzsa, Láng András, Novosadova Zuzana, Perczel Forintos Dóra, Szvatkó Anna, Vargha-Jenő László | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák – Halász Anna | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Kotsis Ádám, Schmelowszky Ágoston, Tiringer István | |
| Filmajánló – Stark András | |
| A szakmai közélet hírei | |
| Szakmai programok | |
2003. június
Szerkesztői bevezető: Szőnyi Gábor |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Milton, Jane: Pszichoanalízis és kognitív viselkedésterápia – rivális paradigmák vagy közös alapok? I. rész | |
| Agárdi Tamás: Néhány gondolat az írásvizsgálat klinikai (pszichiátriai) felhasználásának lehetőségéről | |
| “Kincsesház” | |
| Hermann Imre: Az engedelmességről | |
| Műhelytanulmány | |
| Takách Gáspár, Jánosik Judit: Addiktív játszmák közösségterápiája – átírható-e a szenvedélybeteg dramatikus sorskönyve? | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Van-e keresnivalója a pszichoterápiás szemléletnek a szervezetfejlesztésben? Van-e keresnivalója a szervezetfejlesztői szemléletnek a klinikumban? Szőnyi Gábor interjúja Csanádi Péterrel, a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága elnökével | |
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “A személyes vezetői tanácsadás – a coaching – a tanácsadói gyakorlat meghatározó új iránya. Véleménye, tapasztalata szerint miben hasonlít egymáshoz, illetve elsősorban miben különbözik egymástól a coaching, a pszichológiai tanácsadás és a (pszicho)terápia? Adódik-e zavar a gyakorlatban a szakmai sokféleségből?” – Bencsik Andrea, Blümel Ferenc, Csanádi Péter, Fodor Valéria, Juhász Angéla, Lövey Imre, Németh László, Sárvári György | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák – Blümel Ferenc, Molnár Emese, Tiringer Aranka | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Péter Orsolya, Lőke János, Túry Ferenc, Wirth Ernő | |
| Filmajánló – Bokor László | |
| Hírek, szakmai programok | |
2003. augusztus
Szerkesztői bevezető: Szőnyi Gábor |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Elméleti tanulmány | |
| Milton, Jane: Pszichoanalízis és kognitív viselkedésterápia – rivális paradigmák vagy közös alapok? II. rész | |
| Osztályos esettanulmány | |
| Benkő Andrea: Öndestrukció, mint a negatív tárgyreprezentációkkal szembeni védekezés -hipochondriás és paranoid kórkép osztályos pszichoterápiájának összehasonlító elemzése | |
| “Kincsesház” | |
| Goldschmidt Dénes: Szkizofréniás családok gubancairól | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| Nincsenek egymástól elkülönült irányzatok, legfeljebb preferenciák Albert-Lőrincz Enikő interjúja Koltai Máriával, a Magyar Családterápiás Egyesület elnökével Mit nyújt(hat) egymásnak a pszichoterápiás klinikum és a szociális munka világa? Bokor László interjúja Göncz Kingával, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárával |
|
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “Személyes tapasztalata, véleménye szerint mi a helye, szerepe a pszichológiai, pszichoterápiás tudásnak a szociális munka különböző területein? Mennyire kap helyet a képzésben, mennyire érvényesül a gyakorlatban?” – Barcy Magdolna, Héri Andrea, Pintér Csaba, Roth Mária, Stang Tünde, Tárnok György, Terenyi Zoltán, Vince Judit | |
| Beszámolók | |
| Konferenciák, kitűntetések – Lapu Klára, Szajcz Ágnes, Kökény Vera | |
| A pszichoterápiás ad hoc bizottság anyagai I. | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – (Albert-Lőrincz Enikő), Lőke János, (Túry Ferenc), Wirth Ernő | |
| Filmesszé – Valcsicsák Imre | |
| Hírek, szakmai programok | |
2003. október
Szerkesztői bevezető: Szőnyi Gábor |
|
| TANULMÁNYOK | |
| Áttekintő tanulmány | |
| Csorba János, Kárpáti Gyöngyvér, Kende B. Hanna: Az adleri individuálpszichológia mint pszichoterápiás módszer | |
| Elméleti tanulmány | |
| B. Erdős Márta: “A tagadás igenlése”. A negatív kód a diszkurzív szuicidológiában | |
| “Kincsesház” | |
| Horváth Szabolcs: Az első Pszichoterápiás Hétvég – Gyula, 1974. október 11-13. | |
| Elméleti tanulmány | |
| Buda Béla: A pszichoterápia hajtóerői. A kényszerítő körülmények elméleti és módszertani tanulságai | |
| SZAKMAI KÖZÉLET | |
| Interjú | |
| A kormányzat és a társadalom együttműködésére van szükség Szőnyi Gábor interjúja Topolánszky Ákossal, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárával, a Drogkoordinációs Bizottság vezetőjével |
|
| Megkérdeztük álláspontját | |
| A kérdés: “Hogyan lehet pszichoterápiát, tanácsadást folytatni az arra kötelezettekkel? Álláspontja szerint hogyan befolyásolja a munkát a kötelezőség?” – Boros János, Éles Éva, Irtzl Károly, Molnár Tamás, Osváth Erzsébet, Szikszay Petronella, Tomcsányi Teodóra, Torma Kálmán, Virág György | |
| Beszámolók | |
| Elhúnyt Vikár György | |
| A pszichoterápiás ad hoc bizottság anyagai II. | |
| A Pszichoterápiás Tanács felhívása | |
| Recenziók | |
| Könyvismertetések – Albert-Lőrincz Enikő, Buda Béla, Túry Ferenc, Wirth Ernő | |
| Filmlevél – Stark András | |
| Hírek, szakmai programok | |
2002. február
3-76. oldal
| Mark Ettin: |
5-11 | ||
| A pszichoterápiás csoport mint szociopolitikai összefüggés: a “csendes többség” esete | |||
| Keresztes Zoltán: |
12-16 | ||
| Személyiségzavarok kezeléstechnikai eltérései | |||
| Gáti Ágnes: |
17-21 | ||
| A borderline személyiségzavarban megjelenő mentalizációs zavar hipnoterápiás átdolgozásáról | |||
| Kelemen Gábor: |
22-27 | ||
| Válaszoló kérdezés a szociális esetmunkában | |||
| Hoyer Mária, Tremkó Mariann: |
28-33 | ||
| Ópiátfüggők klinikai pszichodiagnosztikája | |||
| Süle Ferenc: |
34-42 | ||
| A korszerű pszichiátriai osztály háromdimenziós munkájának szervezési kérdései, 3. rész. Az osztály mint önálló pszichoterápiás kezelési forma | |||
| Búza Domonkos: |
43-47 | ||
| Lelki elsősegély telefonszolgálat: a prevenciós szerep és a krízisintervenció | |||
2002. április
79-159. oldal
| Maria Ammon: |
81-86 | ||
| A dinamikuspszichiátria csoportértelmezése | |||
| Maria Rohde: |
87-93 | ||
| Bálint-csoport vezetés az elvárások és a valóság tükrében | |||
| Oravecz Róbert: |
94-101 | ||
| A gyermekkori szexuális abúzus és következményei | |||
| Bela Preszly: |
102-128 | ||
| Szkizofrének pszichoterápiás segítése | |||
2002. június
163-240. oldal
| Peter Fonagy: |
165-181 | ||
| Gondolatok a pszichoanalitikus kutatás problémáiról – az angolszász nyelvterületen dolgozó analitikusok nézeteiből kiindulva | |||
| Josef Shaked: |
182-188 | ||
| A pszichoanalitikus nagycsoport – freudi és kleini szempontból | |||
| Székely Ilona: |
189-198 | ||
| Tárgykapcsolat-elmélet a családterápiában 1. rész | |||
2002. augusztus
243-322. oldal
| Peter Fonagy: |
245-248 | ||
| A hatékonyságvizsgálatok indokoltsága a pszichoanalízisben | |||
| Székely Ilona: |
249-258 | ||
| Tárgykapcsolat-elmélet a családterápiában 2. rész | |||
| Antalfai Márta: |
266-274 | ||
| Árnyékaink árnyékai. Serdülő lányok Hófehérke-komplexusa | |||
2002. október
315-386. oldal
| Kukorelli Sándorné: |
317-330 | ||
| A búcsúlevél-kutatás történeti áttekintése | |||
| Nagy Johanna: |
331-347 | ||
| Élettörténet, krízis, identitás | |||
| Erdélyi Ildikó, Sujtó Katalin: |
348-354 | ||
| A fantázia kezelése pszichodráma csoportokban, különös tekintettel egy páciens-csoportra | |||
| Babos Edit, Szeredi Beatrix, Györkös Katalin, Gábor Szilvia: |
355-364 | ||
| Állatasszisztált terápia hatékonyságvizsgálata két értelmi fogyatékos gyerekcsoportban | |||
2002. december
389-478. oldal
| Paul H. Ornstein: |
391-396 | ||
| Narratívák Kohut szelfpszichológiájának eredetéről: visszaemlékezések és gondolatok | |||
| Johannes Herwig-Lempp: |
397-406 | ||
| A helyes kérdezés módja | |||
| Szendi Gábor: |
407-421 | ||
| A női meddőség evolúciós megközelítése és terápiája | |||
| Kukorelli Sándorné: |
422-432 | ||
| A búcsúlevél mint speciális nyelvhasználati rendszer | |||
| Spannraft Marcellina: |
433-439 | ||
| Adalékok az antonimiák természetéhez | |||
| Hoyer Mária: |
440-452 | ||
| Tekintélyelvűség vagy autonómia? A szülészeti-nőgyógyászati beavatkozások döntés előkészítése | |||
2001. február
3-79. oldal
| Roger Perron: |
5-10 | ||
| Gondolatok a pszichoanalitikus kutatás problémáiról – a francia nyelvterületen dolgozó analitikusok nézete | |||
| Tomcsányi Teodóra: |
11-26 | ||
| A mentálhigiéné jelenségvilága | |||
| Tüske Tamás: |
27-34 | ||
| Jungi archetípusok József Attila költészetében | |||
| Nagy Márton: |
35-42 | ||
| “Kötéltánc” – avagy az involváció és az absztinencia dinamikája a mozgás-táncterápiás csoportok vezetésében | |||
| Botond Gyula: |
43-52 | ||
| A fiú, akinek delfinje van | |||
2001. április
83-156. oldal
| Szőnyi Gábor: |
85-92 | ||
| Szupervízió a pszichoanalízisben: a budapesti modell dilemmája | |||
| Malcolm Pines: |
93-97 | ||
| A csoportanalízis koherenciája | |||
| Seltzer, M., Seltzer, W., Homb, N., Midstigen, P.: |
98-108 | ||
| Eposz, közös szövegalkotás és “kívülállóság” | |||
| Vas József, Varga Gábor, Komáromi Lászlóné, Borbély Tünde: |
109-122 | ||
| Néhány gondolat a kórházi pszichoterápiás stábok védekező és megküzdő stratégiáiról | |||
| Tényi Tamás, Lénárd Kata: |
123-126 | ||
| Alkotás-szenvedély-egyedüllét | |||
| Spannraft Marcellina: |
127-131 | ||
| Az alkony ábrázolása a magyar költészetben | |||
2001. június
159-228. oldal
| Morris Nitsun: |
161-167 | ||
| Az anticsoport: destruktív erők a csoportban és azok terápiás lehetőségei | |||
| Nyikos Emese, Szeredi Beatrix, Demetrovics Zsolt: |
168-182 | ||
| Egy új viselkedéses addikció: az internethasználat személyiségpszichológiai korrelátumai | |||
| Moretti Magdolna, Cserhalmi Magdolna, Herczeg László: |
183-190 | ||
| Három szálból egy: orvos, pszichológus, családorvos együttműködése a pszichoterápiában | |||
| Tényi Tamás: |
191-196 | ||
| A Klinikai Napló implicit csecsemőképének ellentmondásossága | |||
| Tomcsányi Teodóra, Jozef Corveleyn, Csáky-Pallavicini Roger: |
197-204 | ||
| Az európai valláslélektan az ezredfordulón | |||
2001. augusztus
231-303. oldal
| Hámori Eszter: |
233-239 | ||
| A “halott anya életben tartása” – az énszerveződés viszontagságai a korai kapcsolati traumatizáció tükrében | |||
| Farhad Dalal: |
240-247 | ||
| Vegyük komolyan a csoportot! | |||
| Treuer Tamás, Fábián Zsolt, Füredi János: |
248-252 | ||
| A fizikai bántalmazás, a szexuális bántalmazás és a testképzavar összefüggése evészavarokban | |||
| Bálint Ágnes: |
253-261 | ||
| Németh László és a pszichoanalízis | |||
| Davor Rak: |
262-265 | ||
| A csoportrajz mint a csoportterápia értékelésének lehetséges eszköze | |||
| Tüske Tamás: |
266-275 | ||
| Szorongás és tömeglélektan | |||
| Nyitrai Erika: |
276-280 | ||
| A clusteres, az asszociáció-láncos és az irányított warming-up önismereti pszichodráma csoportokban | |||
2001. október
305-388. oldal
| R. Heinzel, F. Breyer, T. Klein: |
307-315 | ||
| Egyéni és csoportos ambuláns pszichoanalitikus terápia – egy németországi katamnesztikus kutatás tanulságai | |||
| Ormay Tom: |
316-321 | ||
| A művészet mint kommunikáció: csoportanalitikus szempontok | |||
| Vas József: |
322-331 | ||
| Interaktív pszichoneurobiológia (IPNB): szemléletváltás a humán kapcsolati dimenziók kutatásában | |||
| Treuer Tamás, Sáfrán Zsófia: |
342-350 | ||
| Evészavarban szenvedők pszichodramatikus csoportterápiájának hatásvizsgálata és tapasztalatai. Szakirodalmi áttekintés és módszerbemutatás | |||
| Süle Ferenc: |
351-357 | ||
| A korszerű pszichiátriai osztály háromdimenziós munkájának szervezési kérdései. A kontroll problémái | |||
| Lajtai László: |
358-364 | ||
| Az “acting-out” szakkifejezés érték-konnotációinak antropológiai elemzése | |||
2001. december
393-462. oldal
| André Green: |
395-398 | ||
| Az elmélet feladata a pszichoanalitikus képzésben: bevezető megjegyzések egy vitához | |||
| Salvendy János: |
399-407 | ||
| A borderline páciensek osztályos csoportterápiájának elmélete és gyakorlata | |||
| Earl Hopper: |
409-416 | ||
| A szociális tudattalan. Elméleti megfontolások | |||
| Buda Béla: |
417-422 | ||
| Jelenségek és problémák a csoportpszichoterápia hazai fejlődésében | |||
| D.Rak, D. Kocijan-Hercigonja: |
423-424 | ||
| A csoportrajz használhatósága a PTSD és más pszichés zavarok megkülönböztetésére | |||
| Antalfai Márta: |
425-435 | ||
| “Nem ijed meg a saját árnyékától”. A perszóna és az árnyék szerepe a pánikjelenségek létrejöttében az identitásváltás és személyiségfejlődés megközelítéséből | |||
| Süle Ferenc: |
436-440 | ||
| A korszerű pszichiátriai osztály háromdimenziós munkájának szervezési kérdései. 2. rész. A mélylélektani dinamika és az interferencia | |||
2000. február
3-80. oldal
| Barcy Magdolna: |
5-15 | ||
| Elmosódott határok, kontúros csoportvezetés avagy személyiségfejlesztő csoportok a felsőoktatásban | |||
| Juan Navarro: |
16-22 | ||
| A tápláló apa fantáziájának kapcsolata az addikcióval és a vámpírizmussal | |||
| Vas József dr.: |
23-32 | ||
| A mozgás szimbolikája és a szimbólumok mozgása egy pszichoterápiás osztály működésében | |||
| Eisler Olga dr., Lajtai László dr.: |
33-43 | ||
| A vipasszána és a pszichoterápia | |||
| Owe Wikström: |
44-48 | ||
| Isten csendje – “Isten” avagy “isten” a pszichoterápiában | |||
| Spannraft Marcellina: |
49-53 | ||
| ősz, alkony, halál – Boda István versének szemantikai elemzése | |||
| Moretti Magdolna dr.: |
54-59 | ||
| Éli a lánya életét | |||
2000. április
83-160. oldal
| Harmatta János dr., Tom Ormay MD.: |
85-91 | ||
| A történelmi regresszió mint a gyors társadalmi változásokban fellépő társadalmi jelenség | |||
| Era A. Loewenstein phd, Giovanni Forresti, Andreire R.Q. de Perreira és Prága Éva: |
93-101 | ||
| Egy eset három szemszögből | |||
| Jancis Long: |
103-109 | ||
| Révedni nem könnyű. Az eligazodás képessége a Nyitott Társadalomban | |||
| Komlósi Piroska dr.: |
111-116 | ||
| Előbb térj vissza a saját családodhoz! A saját családélmány feldolgozása a családterapeuta képzésben | |||
| Tényi Tamás dr., Herold Róbert dr., Lénárd Kata: |
117-123 | ||
| A találkozás pillanata | |||
| Vas József dr.: |
124-129 | ||
| A telefon mint a “telepátiás” segítő kapcsolat közege | |||
| Búza Domonkos: |
130-137 | ||
| Gondolatok a telefonos lelki segélyszolgálatok munkájáról és a krízis sajátosságairól | |||
2000. június
163-239. oldal
| Fülöp Márta dr.: |
165-174 | ||
| Idő és időtlenség a pszichoanalízisben. Elméleti és technikai megfontolások | |||
| Egon Fabian: |
175-182 | ||
| Apa-vágy és anya-vágy: az Ödipusz-komplexus csoportdinamikai meghatározói | |||
| Susan H. Horwitz: |
183-192 | ||
| A trauma és a veszteség családterápiás kezelése, különös tekintettel az életciklusok közötti átmenetre | |||
| Raffai Jenő: |
193-199 | ||
| Csecsemők jobb fejlődési esélyei a kapcsolatanalízisben | |||
| Felix de Mendelssohn: |
201-206 | ||
| A menyországba vezető híd. Megjegyzések Bábel tornyának felépítéséhez, lerombolásához és újjáépítéséhez | |||
| Krékits József dr.: |
207-217 | ||
| Don Juan lánya | |||
| Szendi Gábor: |
218-230 | ||
| Három immunológiai kórképnek diagnosztizált eset pszichoterápiája | |||
2000. augusztus
241-328. oldal
| Otto F. Kernberg: |
243-248 | ||
| Határeseti betegek öngyilkos viselkedése: diagnosztikai megfontolások | |||
| Jane Campbell: |
249-254 | ||
| A veszélyes jelen: a híd múlt és jövő között | |||
| Szalvendy János: |
255-261 | ||
| Az előítélet pszichoterápiás és preventív vonatkozásai | |||
2000. október
331-412. oldal
| F. Henningsen: |
333-344 | ||
| Destrukció és bűntudat. Hasítás és reintegráció egy traumatizált páciens analízisében | |||
| J.K. Kleinberg PhD: |
345-354 | ||
| Szupervíziós szövetség és pszichodinamikus csoport-pszichoterapeuta képzés | |||
| Fodorné dr. Pogány Judit: |
355-362 | ||
| A kognitív szemlélet fejlődése a pszichológiában: diszfunkcionális kognitív sémák és terápiás szempontok | |||
| Jekkel Éva, prof. Tringer László: |
363-369 | ||
| Kognitív disztorziók az öngyilkosmagatartás hátterében | |||
| Herold Róbert dr., Tényi Tamás dr., Lénárd Kata dr., prof. Trixler Mátyás: |
370-375 | ||
| Mentalizáció és szkizofrénia. Tudatelméleti deficit remisszióban lévő szkizofréneknél | |||
| Prof. Moussong-Kovács Erzsébet: |
376-385 | ||
| Francia-magyar kapcsolatok a pszichiátria, pszichoterápia és pszichológia területén | |||
2000. december
415-500 oldal
| Otto F. Kernberg: |
417-428 | ||
| Pszichoanalízis, pszichoanalitikus pszichoterápia és szupportív pszichoterápia: Időszerű viták | |||
| Albert-Lőrincz Enikő: |
429-435 | ||
| A csoportfolyamat jellegzetes szakaszait hordozó témák metatörténeti elemzése | |||
| Székely Ilona: |
437-444 | ||
| Kapcsolatainkban létezünk (Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájának rövid ismertetése) | |||
| Tomcsányi Teodóra, Csáky-Pallavicini Roger, Herbert Feser: |
445-455 | ||
| A mentálhigiénés képzés eredményességvizsgálata | |||
1999. január
3-79. oldal
| Hámori Eszter, Péley Bernadett dr.: |
5-13 | ||
| A pszichoanalitikus rekonstrukció problémája – Mahler fejlődési modellje és ennek kortárs csecsemőkutatás szempontú kritikái a gyermekpszichoterápiás gyakorlat szemszögéből | |||
| Raffai Jenő dr.: |
14-20 | ||
| Anya-magzat kapcsolatanalízis: egy különleges kapcsolati kultúra | |||
| Tardy József: |
21-26 | ||
| Bio-psichoszociális kezelési modell a német orvosi rehabilitációban | |||
| Andrekovics Mónika dr., Glaub Teodóra dr.: |
27-31 | ||
| Az idiopátiás torticollis spasticus II. – Pszichoterápiás lehetőségek | |||
| Horváthné Tóth Borbála: |
35-42 | ||
| A szexuális zaklatás mint a fiatalok bántalmazásának egyik formája | |||
1999. március
83-155. oldal
| Otto F. Kernberg: |
85-94 | ||
| Regresszió a szervezeti vezetésben | |||
| Erdélyi Ildikó dr.: |
95-104 | ||
| A “tükör” szerepe a pszichodrámában | |||
| Antalfai Márta dr.: |
105-118 | ||
| A női személyiségfejlődés elemzése a magyar népmesék tükrében | |||
| Ittzésné Nagy Beáta, Vekerdy Zsuzsanna dr., Bod Mária dr., Dubecz Dorottya: |
119-126 | ||
| A Bayley-II-bébiteszt adaptálási tapasztalatai | |||
| Fodorné Pogány Judit dr.: |
127-131 | ||
| Egy kompulzív beteg kognitív viselkedésterápiás kezelése és kognitív egyensúlyi állapotának meghatározása | |||
| Wilfried Gürtler: |
133-135 | ||
| Integrált tánc- és kifejezésterápia | |||
1999. május
159-236. oldal
| John Steiner: |
161-164 | ||
| Az áttétel hatása a tanulásra | |||
| Oravecz Róbert dr.: |
165-173 | ||
| Egy multidimenzionális trauma-modell felvázolásának kísérlete | |||
| Molnár Gábor dr., Molnár Ildikó dr.: |
175-180 | ||
| A Beck- és Zung-féle önértékelő tesztek faktoranalízise | |||
| Menyhártné Nailáth Nóra: |
181-188 | ||
| A szülő-konzultáció néhány dilemmája | |||
| Körmendy Györgyi dr.: |
203-210 | ||
| A destruktív szimbiózis – avagy Palkó története születésétől börtönbe kerüléséig | |||
| Spannraft Marcellina: |
211-215 | ||
| Nyelvészeti adalékok a merülés archetípusához. A merül ige jelentésének kognitív szemantikai megközelítése – költői szövegek alapján | |||
| Krékits József dr.: |
216-221 | ||
| Közalkalmazotti lét és magánpraxis. Kettős, vagy hasadt identitás? | |||
1999. augusztus
239-313. oldal
| Wilhelm Burian: |
241-247 | ||
| Szenvedélybetegek pszichoanalitikus pszichoterápiája | |||
| Erwin Bartosch: |
249-252 | ||
| A pszichoanalízis új irányzata: a szelf-pszichológia | |||
| Molnár Mária: |
253-260 | ||
| Az emberi élet értelmének, szabadságának és felelősségének összefüggései V.E. Frankl logoterápiájában és egzisztencia-analízisében | |||
| Németh Marietta dr., Forgács Attila dr., Pető Csilla dr.: |
261-265 | ||
| Egészséges személyek katatim képélményeiben megjelenő akadályok tartalomelemzése | |||
| Ormay Tom: |
266-270 | ||
| A bűnbakképzés csoportdinamikája | |||
| Ormay Tom: |
271-274 | ||
| A pedagógia, a pszichológia és erkölcs | |||
| Balogh Tibor: |
275-277 | ||
| Hány világ az evilág? Reflexiók Karl Popper “3 világ” elméletére | |||
1999. október
317-396. oldal
| Lányi Gusztáv dr.: |
319-330 | ||
| Politikai arculat és kommunikáció. Politikai mentálhigiéniai diagnózis (kísérlet) | |||
| Vas József dr.: |
331-336 | ||
| A hipnoterápia lehetséges hatásmechanizmusa szkizofréniákban – egy hipotézis | |||
| Th. H. McGlashan, Jan Olav Johannessen: |
337-353 | ||
| Szkizofrénia: a korai észlelés és beavatkozás indokai | |||
| Péley Bernadette dr.: |
355-359 | ||
| Idegen(test)kép | |||
| Kézdi Balázs dr.: |
361-366 | ||
| Szindbád hazamegy (Miért éppen Mária ?) | |||
1999. december
399-482. oldal
| Vas József dr.: |
401-408 | ||
| Mozart-Bergman: Varázsfuvola – implicit pszichológiai elmélet a személyiség éréséről | |||
| Madarász Klára: |
409-415 | ||
| Gondolatok a művészi alkotófolyamat és a pszichoanalízis mint terápiás módszer rokonságáról Pirandello művészetfelfogása nyomán | |||
| Forián Szabó István: |
417-426 | ||
| Nehezen kezelhető párok | |||
| Spannraft Marcellina: |
427-434 | ||
| Adalékok az allergiás megbetegedések tünet-üzeneteinek megértéséhez | |||
| Molnár Gábor dr., Molnár Ildikó dr.: |
435-442 | ||
| A Zung-féle Szorongás Önértékelő Skála és a Hopkins-féle Tünetlista faktoranalízise | |||
| Mohácsy Ildikó dr.: |
443-447 | ||
| A mindenható anya: a gyermekkor és a mitológiai fantáziák vizsgálata | |||
”
1998. január
| Bagdy Emőke dr.: |
7-12 | ||
| Imaginatív elemek felhasználása a rövid pszichoterápiában | |||
| Keresztes Zoltán dr.: |
13-16 | ||
| A nárcisztikus zavarok és a pánikbetegség – pszichodinamikai szempontok | |||
| Vas József dr.: |
17-23 | ||
| A zenei élmény és Stern elmélete a self-érzet fejlődéséről | |||
1998. március
83-168. oldal
| Szendi Gábor: |
85-113 | ||
| Pszichoneurokardiológia: a féltekei spcializáció vonatkozásai a hirtelen szívhalálban, a kardiofóbiában és a kardiális pániktünetek kialakulásában | |||
| Osvát Judit dr., Túry Ferenc dr., Varga Katalin dr., Johan Vanderlinden: |
114-117 | ||
| Disszociatív kapacitás a táplálkozási magatartás zavaraiban | |||
| Prof. Dr. med. K. Jork, Dr. med. N. Peseschkian, Prof. Dr. med H. Kick: |
118-124 | ||
| A pozitív pszichoterápia hatékonyságának bizonyítása | |||
| Széchey Orsolya: |
137-150 | ||
| Mit üzen a tenger Ellidának Ibsen 1888-as drámájában? Irodalmi, pszichológiai és filozófiai vonatkozások | |||
1998. május
171-244. oldal
| Lukács Dénes dr.: |
173-180 | ||
| Tárgykapcsolat, regresszió: A pszichoanalízis budapesti iskolájától a szelf-pszichológiáig | |||
| Berghammer Rita dr., Szedmák Sándor: |
180-184 | ||
| Új kérdőív migrénes betegek életminőségéről – pszichoterápiás alkalmazhatóság | |||
| Treuer Tamás dr., Németh Attila dr., Füredi János dr.: |
185-191 | ||
| Pszichoterapeuták a pszichoterápiáról: egy kérdőíves felmérés tanulságai | |||
| Perczel-Forintos Dóra dr.: |
192-198 | ||
| A hipochondriasis problematikája kognitív terápiás szemszögből | |||
| Szombati Ágnes dr.: |
199-205 | ||
| Héra archetípusa | |||
| Horváthné Tóth Borbála: |
206-212 | ||
| Janus arcúsága és polaritás | |||
| Tényi Tamás dr., Trixler Mátyás dr.: |
213-214 | ||
| Margaret I. Little költészete és munkássága | |||
| Valcsicsák Imre dr.: |
215-218 | ||
| A modern donjuanizmus a filozófiában és pszichiátriában (Gondolatok egy játékfilm kapcsán) | |||
| Botond Gyula dr.: |
219-222 | ||
| Az anya, a fiú és a terapeuta – rendhagyó esetismertetés | |||
1998. július
247-325. oldal
| Treuer Tamás dr., Fábián Zsolt dr.: |
249-254 | ||
| Információátvitel és feldolgozási sajátosságok a különböző pszichiátriai zavarokban: a pszichoterápiás és biológiai megközelítések szintézisének egyik lehetősége | |||
| Varga Katalin dr., Diószeghy Csaba dr.: |
255-262 | ||
| A hipnózis és a hipnotikus szuggesztiók lehetőségei kómás betegek kezelésében: esetismertetés | |||
| Nagy Márton: |
263-268 | ||
| A zene vitatható funkciója a mozgás-táncterápia gyakorlatában | |||
| Körmendy Györgyi: |
269-277 | ||
| Gyermekkórházi miliőterápia | |||
| Kállai János dr.: |
292-294 | ||
| Pán és pánik. A tünetek mítosza, vagy a mítosz tünete | |||
| Perczel-Forintos Dóra dr.: |
295-300 | ||
| Rövid esetismertetés: hipochondriásisban szenvedő beteg kognitív terápiája | |||
| Horváthné Tóth Borbála: |
301-307 | ||
| “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” | |||
1998. szeptember
329-407. oldal
| Fónagy Péter dr.: |
331-342 | ||
| A reménytelen eset. Határeseti betegek analitikus kezelésének lehetőségei | |||
| John T. Salvendy dr.: |
343-348 | ||
| A csoportterapeuta énképe: A személyes és szakmai tapasztalatok szerepe | |||
| Marianne Borstad: |
349-362 | ||
| Interszubjektivitás a dialektikus kapcsolatelmélet tükrében | |||
| Horváthné Tóth Borbála: |
363-367 | ||
| Az anya-szerep kétségei | |||
| Szombati Ágnes dr.: |
199-205 | ||
1998. november
411-488. oldal
| Carl Nedelmann: |
413-419 | ||
| Az Ödipusz-komplexus igazságmagva | |||
| Halász Anna: |
420-428 | ||
| Csecsemő megfigyelés – csecsemőkutatás | |||
| Andrejkovics Mónika dr., Glaub Teodóra dr.: |
429-436 | ||
| Az idiopátiás torticollis spasticus. I. – Pszichológiai szempontú elméletek | |||
| Barcza Katalin dr.: |
437-447 | ||
| Pszichoterápia-koncepció Descartes A Lélek szenvedélyei című művében | |||
| Horváthné Tóth Borbála: |
448-452 | ||
| Az ember tragédiája: a férfi, vagy a nő tragédiája? | |||
1998. január
3-106. oldal
| Ian R. H. Falloon, John H. Coverdale, Rita Roncone: |
6-15 | ||
| A mentális zavarok integrált biológiai és pszichoszociális terápiája | |||
1997. január
3-82. oldal
| Jochen Stork: |
5-22 | ||
| Áttételi jelenségek egy 21 hónapos kislánynál. Egy korai evési zavar rövidterápiája | |||
| Hajnal Ágnes dr.: |
23-29 | ||
| A szívre lokalizált szorongás nozológiai, pszichodinamikai és pszichoterápiás kérdéseiről | |||
| Tényi Tamás dr.: |
31-36 | ||
| Bálint és Stern: A flash-technika a Self-szerveződési elmélet fényében | |||
| A. Appels: |
37-39 | ||
| Befolyásolható-e a magas kardinális rizikójú személyek kimerültsége? | |||
| Sitku Valéria: |
41-46 | ||
| Lárvakór és Foulkes csoportanalízise | |||
| Horváth Józsefné Tóth Borbála: |
47-52 | ||
| Vidéki lét vagy kontempláció, mint a megismerés és szellemi csúcsélmény Madách művészetében | |||
| Rétay Csaba dr.: |
53-58 | ||
| Önképzéstől a kiképzésig – változások a családterápiás képzésben és társadalmunkban | |||
1997. május
153-222. oldal
| Szentesi Péter dr.: |
155-162 | ||
| A hidegkúti nagycsoport | |||
| Sjef de Vries: |
163-171 | ||
| A pszichoterápia és az alsóbb társadalmi-gazdasági osztályok: egy kulturáliskülönbség | |||
| Hajnal Ágnes dr.: |
173-177 | ||
| A nevelőszülői család pszichológiai-pszichoterápiás problémáiról | |||
| Antalfai Márta dr.: |
185-189 | ||
| A kollektív tudat és a női-férfi archetípus kölcsönhatásának elemzése “Az istenhegyi székely leány című” magyar népmesében | |||
1997. július
225-302. oldal
| Rátay Csaba dr.: |
227-237 | ||
| Családterápiás tevékenységünk néhány részlete | |||
| Túry Ferenc dr., Gyenis Marianna dr., Piross Krisztina dr.: |
239-242 | ||
| Családterápiás lehetőségek a kényszerbetegség kezelésében | |||
| Süle Ferenc dr.: |
243-249 | ||
| Jungi szemléletű családpszichoterápia | |||
| Szendi Gábor dr.: |
251-270 | ||
| A jobbféltekei dominancia patogén szerepe a bronchiális asthmában és egyéb atópiás betegségekben | |||
| Daubner Béla dr.: |
271-283 | ||
| Négy hang- amivel a felettes én legyőzi a szerelmet | |||
1997. szeptember
305-392. old
| Otto F. Kernberg: |
307-313 | ||
| Harminc módszer az analitikusjelöltek kreativitásának kioltására | |||
| Andrejkovics Mónika: |
315-320 | ||
| A torticollis szimbolikája | |||
| Lajkó Károly dr.: |
321-326 | ||
| Pszichiátria a viselkedéstan nézőpontjából | |||
| Molnár Mária: |
327-334 | ||
| Az értelem fogalma Viktor E. Frankl egzisztencia-analízisében | |||
| Túry Ferenc dr.: |
335-340 | ||
| A hipnoterápia szerepe a táplálkozási magatartás zavarainak kezelésében | |||
| Kovácsné Török Zsuzsa dr., Szeverényi Péter dr.: |
341-344 | ||
| Pszichoterápiás lehetőségek a klimax kezelésében | |||
| Sitku Valéria: |
345-352 | ||
| Epilepsziával élő felnőttek pszichoterápiás gondozásáról | |||
1997. november
395-470. oldal
| O.F. Kernberg: |
397-404 | ||
| Analitikus dívány a tengeren. Pszichoanalitikus tanulmány a csoport- és szervezetvezetésről | |||
| 407-412 | |||
| Pszichológiai irányelvek a Német Szövetségi Köztársaság pszichiátriai segítő rendszerének továbbfejlesztéséhez | |||
| G.M. Clayton: |
413-424 | ||
| A szerepelmélet klinikai alkalmazása | |||
| Bagdy Emőke dr.: |
425-431 | ||
| Mi a szupervízió, az önismereti munka és a pszichoterápia? | |||
| Berghammer Rita dr., Szedmák Sándor: |
433-437 | ||
| Az attitűdök, a szorongás és önértékelés alakulása a kognitív megközelítés szempontjából háromféle krónikus fejfájós betegcsoportban | |||
| Forgács Attila dr., Német Marietta dr.: |
439-443 | ||
| Szimbólumterápiák az evészavarokban | |||
1996. január
3-74. oldal
| Marianne Leuzinger-Boleber: |
5-27 | ||
| Az esettanulmány, mint a pszichoanalitikus kutatás eszköze | |||
| Jürgen Hargens: |
29-32 | ||
| A szakszerű beszélgetés, mint terápia | |||
| Matolcsi Ágnes dr.: |
33-38 | ||
| A szublimáció fogalmának jelentésbeli módosulása az analitikus pszichológiában | |||
| Mohás Lívia: |
41-43 | ||
| Egy öngyilkos nő: Sylvia Plath | |||
| Szerver Mária: |
45-52 | ||
| Meddig nőnek a fák? | |||
1996. március
77-146. oldal
| Bagdy Emőke dr.: |
79-86 | ||
| A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja | |||
| Tényi Tamás dr.: |
87-92 | ||
| A pszichoanalitikus pszichológia új korszaka. Az affektus-szerveződés elmélete és pszichoterápiás vonatkozások | |||
| Baráth Árpád dr.: |
93-102 | ||
| Lépésről lépésre a javulásig: egy komplex művészet-terápiás program hatékonysága a háborús és egyéb eredetű traumák kezelésében | |||
| Kelemen Gábor dr.: |
103-113 | ||
| Szupervízió a családterápiában | |||
| Németh Attila dr.: |
115-121 | ||
| Vallás és kényszer – különös tekintettel az iszlám szokásokra | |||
| Jádi Ferenc: |
123-129 | ||
| Epitheta. A hang és az improvizáció | |||
1996. május
151-216. oldal
| Kelemen Gábor dr.: |
153-162 | ||
| A családterápia kezdeti fázisa | |||
| Süle Ferenc dr.: |
163-175 | ||
| A megtérés útjai és útvesztői. Adatok a megtérés mélylélektanához és pszichopatológiájához | |||
| Baráth Árpád: |
177-182 | ||
| A zene és költészet “gyógyító” hatásai. Egy komplex “művészet-terápiás” kísérlet vázlata és eredményei | |||
| Tényi Tamás dr., Goldstein Eszter dr., Pogány Ildikó: |
183-186 | ||
| A Self-koherencia hiánya és korrekciója zenei élmények közegében. A Self-szerveződési megközelítés | |||
| Horváthné Tóth Borbála, Horváth József dr.: |
187-190 | ||
| Palócföldi párhuzamok | |||
1996. július
223-293. oldal
| Buk Pál dr., Ujhelyi Mária dr.: |
225-233 | ||
| A kötődés filogenetikai hátteréről | |||
| Sárvári György dr.: |
235-248 | ||
| Az interpretáció mint művészi élmény és terápiás lehetőség. A segítő kapcsolat pszichológiájának ismeretelméleti háttérelemzése a filozófiai hermeneutika művészetfelfogása alapján | |||
| Berghammer Rita dr.: |
249-259 | ||
| Különböző típusú krónikus fejfájásban (migrén, tenziós és cluster típusó fejfájás) szenvedő betegek pszichoterápiája | |||
| P. Tóth Béla dr.: |
261-277 | ||
| A valláslélektan szempontjai. Elméleti megfontolások a pasztorálpszichológia létjogosultságához | |||
1996. szeptember
297-361. oldal
| Süle Ferenc dr.: |
299-315 | ||
| Adatok a szektaképződés mélylélektanához és a fanatizálódás identitáspatológiájához | |||
| Herold Péter dr., Tényi Tamás dr., Trixler Mátyás dr.: |
317-324 | ||
| Katatónia és self-működés | |||
| Berhammer Rita dr.: |
325-328 | ||
| Egy szociális fóbiás beteg kezelése viselkedésterápiás és szuggesztív módszerekkel | |||
1996. november
365-428. oldal
| Tardy József: |
367-372 | ||
| Zene és imagináció | |||
| Kelemen Gábor dr.: |
373-387 | ||
| Az addiktológiai konzultáció néhány antropológiai kérdése | |||
| Túry Ferenc dr.: |
389-392 | ||
| Mi van a hájmögött? A “kis gömböc” története | |||
| Dr.Kovácsné Török Zsuzsa dr.: |
393-397 | ||
| Hol van a Kisherceg: a csillagokban, vagy a szívünkben? | |||
1995. február
5-72. oldal
| Adolf-Ernst Meyer: |
5-16 | ||
| A novellaszerű esetleírás helyett inkább interakció történet! | |||
| Emmy van Deurzen-Smith: |
17-23 | ||
| Az ontológiai bizonytalanság kérdésének újraértelmezése | |||
| Hans-Martin Rothe: |
25-32 | ||
| Az emóció védettsége a terápiás kapcsolatban. “Áttétel” és “viszontáttétel” az egzisztencia-analízisben | |||
| Koltai Mária dr., Kelemen Gábor dr. Magasi Ilona: |
33-38 | ||
| Az élők bűntudata – a gyász és identitás megrendülésének összekapcsolódása a családban | |||
| Haraszti László dr.: |
39-43 | ||
| Tűnődések a szorongásról | |||
| Tényi Tamás dr.: |
45-46 | ||
| A módszerspecifikusság és annak filozófiai antropológiai konzekvenciái a pszichózis kezelése során | |||
1995. április
77-142. oldal
| Vas József dr.: |
77-105 | ||
| A szkizofrén pszichózisok hipnoterápiás lehetőségeiről | |||
| Süle Ferenc dr., Unger Klára dr.: |
107-116 | ||
| Mesék és mítoszok mint a jungi individualizáció modelljei | |||
| Egon.E. Fabian, Gabrielle von Bülow: |
117-119 | ||
| A humor jelentősége a pszichoterápiában | |||
| Jádi Ferenc dr.: |
121-132 | ||
| Improvizáció és ontológia | |||
1995. június
147-233. oldal
| Buda Béla dr.: |
149-153 | ||
| A lelki egészségmegőrzés és személyiségfejlesztés (mentálhigiéné) lehetőségei az iskolában | |||
| Kézdi Balázs dr.: |
155-156 | ||
| Család és iskola | |||
| Kelemen Gábor dr.: |
157-163 | ||
| A mentálhigiéné mentalitásának kérdése és a kérdések funkciója a mentálhigiénében | |||
| Süle Ferenc dr.: Unger Klára dr.: |
165-169 | ||
| A szeretetszolgálatok mentálhigiénés jelentősége és mint a pszichoterápia kutatási területe | |||
| Vikár György dr.: |
171-173 | ||
| Gondolatok a mentálhigiéné hazai helyzetéről | |||
| Georges Baal: |
175-184 | ||
| Egy freudi és lacani pszichoanalitikus színházelmélet körvonalai – különös tekintettel a színész szerepére | |||
| Pintér Gábor dr.: |
185-189 | ||
| A pszichodráma világa | |||
| Nagy Márton: |
191-193 | ||
| Egy csoportanalitikus tépelődése a táncterápiáról | |||
| Tényi Tamás dr.: |
195-198 | ||
| Álom és pszichózis | |||
1995. augusztus
239-312. oldal
| Gábor I. Keitner dr., Ivan W. Miller dr.: |
239-250 | ||
| A farmakológiai és pszichoszociális kezelés együttes alkalmazása a depresszió esetében | |||
| Haraszti László dr.: |
251-262 | ||
| A fóbiák pszichoterápiája | |||
| Kállai János dr.: |
267-271 | ||
| A szorongásos állapotok tér-vonatkozásai | |||
| Franc Peternel: |
273-278 | ||
| A pszichoterápiás csoport befejezése | |||
1995. október
315-389. oldal
| C.Molnár Emma dr., Németi Margit dr., Tóth-Pál Ernő dr., Papp Csaba dr.: |
317-320 | ||
| A genetikai tanácsadás dilemmája a Fabry-betegség prenatális diagnosztikája kapcsán | |||
| Molnár Gábor dr.: |
321-332 | ||
| A pszichés mechanizmusok szerepe az allergiás bőrbetegségek kialakulásában | |||
| Schnell Endre dr.: |
333-341 | ||
| Bálint Mihály elméleti munkássága a holosztikus orvosi gondolkodás tükrében | |||
| Raffai Jenő dr.: |
343-349 | ||
| Az intrauterin anyareprezentáns | |||
| Orosz Ágnes dr.: |
363-368 | ||
| Párterápiás esetismertetés | |||
1995. december
395-465. oldal
| Kelemen Gábor dr., Koltai Mária dr.: |
397-406 | ||
| A Tragédia Madách Imréje | |||
| Tényi Tamás dr.: |
407-422 | ||
| A pszichoanalitikus pszichológia új korszaka. A Self-szerveződés elmélete | |||
| Kurt Buchinger: |
423-427 | ||
| A szupervízió politikai robbanóerejéről: a szupervízió tanácsadás és nem politika | |||
| Kotsis Ádám: |
429-436 | ||
| A személyes tudás logikája. Polányi Mihály ismeretelmélete és a pszichoterápia | |||
1994. március
5-84. oldal
| Jürgen Hargens: |
7-11 | ||
| A kliens háza és lakása: játéktér, vagy ellenséges ország? | |||
| Tom Andersen: |
13-18 | ||
| A kapcsolat, a nyelv és az előzetes képzetek a reflexiós folyamatokban | |||
| Thomas Szasz: |
19-26 | ||
| Nézeteim a pszichiátriáról | |||
| Vikár György dr.: |
27-30 | ||
| A szenvedés és a halál motívumai Ferenczi Sándor klinikai naplójában | |||
| Tényi Tamás dr.: |
31-37 | ||
| Egy Spiró-dráma Self-pszichológiai elemzése | |||
| Oldal Krisztina, Verseghi Anna: |
39-44 | ||
| Terápiás megközelítések “átfedése” egy agysérült rehabilitációja kapcsán | |||
| C.Molnár Emma dr.: Ben Ali Nour E.H. dr., Varga István dr., Csabay László dr.: |
45-53 | ||
| Intrauterin retardáció kezelése kathexis pszichoterápiával | |||
| Sitku Valéria: |
55-57 | ||
| ” és adott neki egy szennyes inget “ | |||
| Körmendy György dr.: |
59-66 | ||
| Menterscwaige, a megvalósult elmélet és az elméletté | |||
1994. június
87-184. oldal
| Szőnyi Gábor dr., Füredi János dr.: |
89-96 | ||
| A magyar pszichoterápiás képzés rendszere | |||
| Lust Iván dr.: |
97-99 | ||
| Belső és külső között. Az analitikus tér fenntartásának problémái a csoportanalízisben | |||
| Zalka Zsolt dr., Gál Béla: |
101-106 | ||
| A hatalom mintái a nagycsoport szövetében. Kulturszemiotikai bepillantás | |||
| Tényi Tamás dr.: |
107-110 | ||
| Egy posztmodern Self-koncpeció megjelenéséről egy korai John Barth regényben | |||
| Joseph D. Lichtenberg: |
111-123 | ||
| Párhuzamok a csecsemő-megfigyelések eredményei és a felnőtt (különösen a borderline és nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő) betegek kezelésének eseményei között | |||
| G.A. Vassiliou, V.G. Vassiliou: |
125-128 | ||
| Anthroposz, mint rendszer | |||
| G.A. Vassiliou: |
129-131 | ||
| Az analóg kommunikáció, mint a családi rendszer terápiába való bevonásának eszköze | |||
| G.A. Vassiliou: |
131-132 | ||
| Támogató-tanító kontextus nyújtása családok részére | |||
| G.A. Vassiliou: |
132-132 | ||
| Rövid ismertetés az athéni Anthroposz Intézetről | |||
| Hugh Jenkins: |
133-138 | ||
| “Családterápia”. Családterápiás képzés Magyarországon | |||
| Hugh Jenkins: |
139-146 | ||
| Családterápia – a gondolkodás és gyakorlat fejlődése | |||
| Jürgen Hargens: |
147-154 | ||
| Néhány megjegyzés a rendszerszemléletű paradigmához | |||
| Sitku Valéria: |
155-161 | ||
| “Sötétben nőttem föl” | |||
| Forgács Attila dr., Németh Marietta: |
167-176 | ||
| A korai emlékek komplex elemzése egy endokrinológiai betegnél | |||
1994. október
187-260. oldal
| Alanen, Y.O., Lehtinen, K., Räkköläinen, V., Aaltonen, J.: |
189-198 | ||
| Az új szkizofréniás betegek szükségletekhez igazodó kezelése: a Turku Project tapasztalatai és eredményei | |||
| Aaltonen, J., Räkkoläinen, V.: |
199-204 | ||
| A szkizofrénia szükséglet-specifikus és szükséglethez alkalmazkodó kezelésének szemiotikus értékelése | |||
| Charis Katakis: |
205-207 | ||
| Választás és elköteleződés | |||
| Alfried Längle: |
209-214 | ||
| Rábízhatom-e magam az érzelmeimre? | |||
| 214-215 | |||
| A fordító néhány kritikai megjegyzése. A. Längle válaszából. Viszontválasz: folytatódó vita | |||
| Tényi Tamás dr.: |
217-218 | ||
| Gondolatok a pszichoterápia etikájáról | |||
| Tényi Tamás dr.: |
219-219 | ||
| Hason-másság | |||
| Herold Róbert dr., Tényi Tamás dr., Trixler Mátyás dr.: |
221-222 | ||
| A pszichoszintetikus viszontáttétel szerepe pszichotikus páciensek pszichoterápiájában | |||
| Sitku Valéria: |
223-225 | ||
| Emészthetetlenségek – Eta pszichikus kövei | |||
| Sitku Valéria: |
226-228 | ||
| La Sagrada Familia | |||
| Antalfai Márta dr.: |
229-234 | ||
| Gondolatok a diabetes mellitus pszichés háttértörténéseiről egy fiatal nőbeteg esetismertetése kapcsán | |||
1994. december
263-336. oldal
| Kelemen Gábor dr., Koltai Mária dr.: |
265-274 | ||
| A “halálálmok” mentálhigiéniai és antropológiai jelentősége | |||
| Egon Fablan: |
275-279 | ||
| Gondolatok az Ödipusz-komplexus csoportdinamikájáról | |||
| Jürgen Hargens: |
281-284 | ||
| Kisebbség-többség. És mi az érem harmadik oldala? | |||
| Barczy Magdolna dr., Füredi János dr.: |
285-296 | ||
| “A vér nem válik vízzé”. Egy agorafóbiás páciens párterápiája | |||
1993. március
3-68. oldal
| Pintér Gábor dr.: |
5-19 | ||
| A pszichoterápiakutatása. Elmélet, módszerek, eredmények | |||
| Vas József dr.: |
21-33 | ||
| Halál- és újjászületés-analógiák a pszichoterápiában | |||
| Süle Ferenc dr.: |
35-42 | ||
| A valláslélektan aktualitása a pszichoterápiában | |||
| Lajkó Károly dr.: |
43-51 | ||
| Pánikbetegség kezelése viselkedéstani modell alapján | |||
1993. június
71-134. oldal
| Jürgen Hargens, Uwe Grau: |
73-82 | ||
| Együttműködés, reflexió, nyitás és a metadialógus: egy konstruktivista alapokon álló szisztematikus megközelítés vázlata | |||
| Blümel Ferenc dr.: |
83-91 | ||
| A terápiás kapcsolat és a terapeuta szerepe a pszichoterápiás változásban | |||
| Fekete Sándor dr., Tényi Tamás dr.: |
93-99 | ||
| Zeneterápia és pszichiátria | |||
| C.Molnár Emma dr.: |
101-107 | ||
| Kathexis pszichoterápia. Az anyai személyiségrész mobilizálása, az anya-magzat kooperáció és kommunikáció fejlesztése | |||
| Tényi Tamás dr., Trixler Mátyás dr.: |
109-111 | ||
| Adatok a nem-euklédeszi geometria kórlélektanához | |||
| Vas József dr.: |
113-128 | ||
| Irma írmagja. Pszichoterápiás passió megszállottságról és megtisztulásról | |||
| Tényi Tamás dr., Csizyné Nagy Csilla: |
129-130 | ||
| Az Ördögűző c. film indukálta traumás neurózis esete | |||
1993. október
141-197. oldal
| Hugh Jenkins, Karl Asen: |
143-149 | ||
| Családterápia a család nélkül: egy rendszerszemléletű gyakorlat vázlata | |||
| Bagdy Emőke dr., Erdélyi Ildikó dr.: |
151-159 | ||
| Önismereti célú pszichodráma csoportok játékdinamikájának aktometriai profil-elemzése | |||
| Kelemen Gábor dr., Koltai Mária dr.: |
161-170 | ||
| Kapcsolati drámai művek elemzése a családterapeuta képzés keretében | |||
| C.Molnár Emma dr., E.H. Ben Ali Nour dr., Csabay László dr., Varga István dr., Szabó Miklós dr., Pászthy Bea dr.: |
171-176 | ||
| A kathexis pszichoterápia lehetőségei az intrauterin retardáció kezelésben | |||
| Forián Szabó István dr.: |
177-183 | ||
| Áthallások. Tudomány-e a pszichoterápia? És ha…, akkor miféle? | |||
1993. december
199-255 oldal
| Kelemen Gábor dr., Koltai Mária dr.: |
201-210 | ||
| Élménycentrikus álommunka a pszichoterápiában | |||
| Csuhai Cs. Klára dr.: |
211-223 | ||
| Az acting out pszichoanalitikus értelmezésének alakulása | |||
| Döme László dr.: |
225-245 | ||
| A borderline és nárcisztikus személyiségzavar pszichodinamikai alapjainak és pszichoterápiás megközelítésének áttekintése | |||
1992. október
3-61. oldal
| Szőnyi Gábor dr.: |
5-10 | ||
| A szakma szeretete | |||
| Kelemen Gábor dr.: |
11-20 | ||
| A pszichoterápia és az öngyógyítás spirituális dimenziója | |||
| Uwe Grau, Jürgen Hargens: |
21-26 | ||
| Metaforák a kérdezésben A Kiel-Meyn-i konzultációs modell gyakorlata |
|||
| Jürgen Hargens, Uwe Grau: |
27-30 | ||
| Konstruktivista szemléletű szupervízió | |||
| Pintér Gábor dr.: |
31-40 | ||
| A szociális atom és az önkép a pszichodrámában | |||
| Sitku Valéria: |
41-44 | ||
| Az Odüsszeusz-effektus, avagy az elfojtott nemiség transzformációja indítékszegény beteg analitikus pszichoterápiájában | |||
| Kelemen Gábor dr., Koltai Mária dr.: |
45-52 | ||
| Mentális donjuanizmus. Az Ibsen-drámák szerepe a fiatal Lukács György élményintegrációjában | |||