A pszichoterápia hetvenes és nyolcvanas évekbeli fellendülése részeként 1984-től az orvosok pszichoterapeuta képesítést, a pszichológusok pszichoterapeuta címet szerezhettek. A pszichoterápiás képzési rendszer kialakítása, a közös képzési minimál-követelmények lefektetése óta a (valamilyen alapszakvizsgával már rendelkező) orvosok 1993-tól, a klinikai szakpszichológusok pedig 2001-től tehetnek pszichoterapeuta szakvizsgát. A korábban már pszichoterapeuta képesítéssel rendelkező orvosok illetve a pszichoterapeuta címmel rendelkező klinikai szakpszichológusok a rájuk vonatkozó szakvizsga bevezetésekor egy éven belül átvizsgázhattak. Ezt követően már csak a szokványos vizsgamenet szerint lehet megszerezni a pszichoterapeuta szakképesítést.
A módszerspecifikus képzettség az adott módszerben képző szakegyesületnél szerezhető meg. Előfeltétele a pszichoterapeuta vizsga letétele, a teljes képzés teljesítése, záróvizsgázás a módszerből és az egyesületnél történő nyilvántartásba vétel.
Az Országos Szakvizsga Nyilvántartás adatai adatvédelmi okból a szakmai szervezetek számára sem hozzáférhetőek. A szaknévsorban közölt adatok ezért az alább ismertetendő kontroll mellett igen megbízhatóak, de nem tekinthetők nyilvántartási adatoknak. Bárkivel kapcsolatban kétség esetén ezért az Országos Szakvizsga Nyilvántartáshoz kell fordulni.
A szaknévsorban azok a kollégák szerepelnek, akik a szaknévsorba regisztráltak, és akik hozzájárultak ahhoz, hogy adataikat a szaknévsorban közreadjuk. A korábbi szaknévsorokkal szemben csak a szakvizsgával rendelkező kollégák kerülhettek be a szaknévsorba.
A kitöltési adatokért a kitöltők felelősséget vállaltak. Ezen túlmenően a megadott módszerspecifikus képzettséget a nyilvántartást vezető szakegyesületek tanulmányi felelősei ellenőrizték.
Az európai pszichoterápiás bizonyítvány (ECP) megjelölésének jogosultságát a nyilvántartást vezető Pszichoterápiás Tanács ellenőrizte.
Nem szerepelnek a szaknévsorban azok, akik valamilyen okból nem regisztráltak; akik nem járultak hozzá adataik közléséhez; akik korábbi pszichoterapeuta képesítésüket illetve címüket nem konvertálták szakképesítéssé.
A szaknévsort a beérkező korrekciókkal valamint az új regisztrálásokkal rendszeres időközökben frissítjük.
A szaknévsorban a következő adatok szerepelnek:
név
alapszakma (orvos vagy pszichológus)
amennyiben van, akkor módszerspecifikus képzettség(ek)
amennyiben van, akkor ECP
elérhetőségek (telefon és/vagy e-mail)
Akik további tájékoztatást adnak meg pszichoterápiás rendelésükről, azoknak a nevénél a „bővebben” jelzésre kattintva jelennek meg ezek az információk. Szőnyi Gábor felelős szerkesztő
Szaknévsor
Ábrahám Ildikó dr.
orvos
dinamikus rövidterápia
Adrigán Erzsébet
pszichológus
gyermekterápia
30/392-7710
Ajkay Klára dr.
pszichológus
csoportanalízis,
pszichoanalízis,
pszichodráma
klara@voxomat.com
Almási Ildikó
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
30/449-8230
ildikoalmasi@gmail.com
Amrein Ilona dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
20/825-0356
a.ilona@freemail.hu
Antal Bacsó Péter
pszichológus
pszichoan. orient. pszichoterápia
70/214-5500
antal.bacso@gmail.com
Antal Márta dr.
orvos
gyermekterápia
30/233-3898
antalmarta@chello.hu
Antalfai Márta dr.
pszichológus,
jungi analízis
ECP
30/575-2488
antalfai.marta@galamb.net;
antalfai.marta@freemail.hu
BŐVEBBEN (11)
Az ELTE Kiképzőhelyén, a Lelki Egészségvédő Alapítvány ambulanciáján pszichológusaink életvezetést, családi és lelki problémákkal küzdőknek, egyéni és csoportos pszichoterápiát, segítő beszélgetést, konfliktuskezelő tréninget és tanácsadást nyújtanak. Gyermekek és serdülők részére tanulási és magatartási gondok kezelése.
Személyiségfejlesztés művészet-pszichoterápiával és Fókusz-tréninggel.
Információ, bejelentkezés: www.pszichologia.extra.hu, lea.pszichologia@gmail.hu, 1/221-7068, 30/575-2488, 30/743-1234
Antos Erika dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/353-7773
Arató Anna
pszichoanalízis,
pszichoan. orient. pszichoterápia
1/320-5066
Árkovits Amaryl dr.
orvos
családterápia,
dinamikus rövidterápia
72/514-051
amaryl.lis@freemail.hu
B. Gáspár Judit
pszichológus
pszichoanalízis,
pszichoan. orient. pszichoterápia
1/214-1009
B. Tóth Marianna Mária dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
Bagdy Emőke dr.
pszichológus
pszichodráma,
relaxációs és szimbólumterápia
ECP
20/326-1401
emoke.bagdy@t-online.hu
Bagi Borbála dr.
orvos
82/565-479
Bagóczky Judit dr.
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
30/299-7015, 70/363-9792
dr.bagoczky@tvnetwork.hu
Életvezetési és párkapcsolati problémák, pánik, depresszió, szorongás, krízis, pszichoszomatikus panaszok, kezelése egyéni, pár és csoportterápiával, relaxációval. Rendelő: 1137 Bp., Katona József u. 16. bagotai@enternet.hu , T: 30/390 3418 Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
1081. Bp., Köztársaság tér 6. ormaytom@t-online.hu vagy bagotai@enternet.hu A képzést az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe és a pszichoterapeuta-képzésbe is.
Péntek-szombat hétvégi blokkokban folyik a csoportmunka.
Csoportvezető szint:
2 éves /10 blokk/ felsőfokú végzettséghez kötött, pszichhológus BA végzettségüeknek is.
150 óra sajátélmény
100 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
Csoportpszichoterapeuta - pszichoterapeuta szakvizsgához szükséges -szint:
3 éves /15 blokk/ orvosoknak és pszichológusoknak.
250 óra sajátélmény, 150 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
Csoportanalitikus pszichoterapeuta szint:
4 éves /20 blokk/ orvosoknak és pszichológusoknak
320 óra sajátélmény, 200 óra elmélet, a blokkon kívül 2x60 óra szupervízió
Bajza Yvonne dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia,
személyközpontú terápia
20/973-6206
yvonne.bajza@freemail.hu
Bojti István dr.
orvos
családterápia,
integratív pszichoterápia
20/311-4698
bojti@chello.hu
Bokor László dr.
orvos
csoportanalízis,
pszichoanalízis,
pszichoan. orient. pszichoterápia
ECP
1/457-0283; 30/992-4552
laszlo.bokor@mentalport.hu
Borhi Piroska
pszichológus
borhip@t-online.hu
Boros Edit dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
20/823-0175
drborose@t-online.hu
Boros Mária dr.
pszichológus
személyközpontú terápia
30/620-8755; 1/275-1125
info.bbm@gmail.com;
bbm@vipmail.hu
Botond Gyula dr.
orvos
integratív pszichoterápia,
kognitív és viselkedésterápia
28/506-600
pszicho@botondgyula.hu
Brédáné Kis Gabriella
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
20/4384402
Buda László dr.
orvos
pszichodráma
30/227-0922
buda@etk.pte.hu
Budavári Ágota dr.
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
30/354-6977
seszmo@osei.hu
Bugán Antal dr.
pszichológus
individuálpszichológia,
pszichodráma
52/411-717/56370
abugan@dote.hu; ppatika@t-online.hu
C. Molnár Emma dr.
pszichológus
aktív analízis
20/226-9191
info@anoezerarca.hu
Campos Jiménez Anna
pszichológus
gyermekterápia,
mozgás és táncterápia
30/347-5093; 1/216-0123
egoklinika@externet.hu
Constantinovits Györgyi dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
c.gyorgyi@freemail.hu
Csák Annamária dr.
pszichológus
gyermekterápia
ECP
1/369-9587
csak.annamaria@freemail.hu;
ujpnevtan@ujpnevtan.sulinet.hu
Császár Noémi dr.
pszichológus
hipnózis
20/921-8020; 1/887-7900/5314
noemi.csaszar@chello.hu
BŐVEBBEN (2)
A Magyar Hipnózis Egyesület hipnoterápiás képzést indít 2008. szeptemberi kezdéssel. A képzés első szakasza 30 órás elméleti blokk, melyet 2009 januárjától a gyakorlati képzés követ.
A fentiek mellett képzésünkre a jelentkezés folyamatos.
Információ és jelentkezés: Dr Császár Noéminél. 20/921-8020, noemi.csaszar@chello.hu
Csehpál Etelka dr.
orvos
relaxációs és szimbólumterápia
20/960-3503
cs.etelka@t-online.hu
Csekey László dr.
orvos
individuálpszichológia
35/505-061
1pszich@korhaz.is.hu
Cserhalmi Gábor dr.
orvos
hipnózis,
kognitív és viselkedésterápia
30/936-1627
drcserhalmi@t-online.hu;
drcserhalmi@kapos-net.hu
Cserhalmi Magdolna dr.
36/789-814; 20/978-3804
kontraktus.bt@chello.hu;
mental 01@g mail.com
Csomós András dr.
orvos
20/989-2831
andrascsomosdr@freemail.hu
Csonka Judit dr.
orvos
családterápia,
dinamikus rövidterápia
70/313-8478
jcsonka@freemail.hu
BŐVEBBEN (19)
A "Megújulás" Családterápiás Intézet Magyarország délnyugati régiójában 1992 óta alkalmazza a családterápiás módszert.
Tevékenységeink:
családterápia: a családi kapcsolatokból származó problémák megoldására
párterápia: kapcsolati és házastársi problémákra
egyéni terápia
Csuhai Csinos Klára dr.
pszichológus
csoportanalízis,
relaxációs és szimbólumterápia
20/566-5237; 70/344-1017
klaracs@dpg.hu
Danics Zoltán dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/960-9353
danics@t-email.hu
Dávid Tamás
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
30/913-2942; 1/321-5215/218
davidt@netquick.hu
Dévényi Edit dr.
orvos
csoportanalízis
20/337-6670; 35/505-001
addiktologia@korhaz.t-online.hu
Dobák András
pszichológus
pszichoan. orient. pszichoterápia,
pszichodráma
30/530-9919
info@menesirendelo.hu
BŐVEBBEN (15)
Pszichológusok, pszichiáterek és más orvosok 2004 óta dolgozunk egy teamben, munkánkat a rendszeres esetmegbeszélés és a pszichoanalitikus szemlélet fogja össze.
Egyéni terápiák és csoportanalízis.
Fontos számunkra a tágabb szakmánkkal való kapcsolattartás, ezért a MaCsopE-val közösen szervezzük a Ménesi Péntek rendezvényeit, júniusban a hagyományos Ménesi Bulit.
www.menesirendelo.hu telefon:30/470-65-57
A Magyar Individuálpszichológiai Egyesület INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI FELNŐTT- ÉS GYERMEKPSZICHOTERÁPIÁS MÓDSZERSPECIFIKUS képzései minden év szeptemberében indulnak! A képzéseken a résztvevők az individuálpszichológiai terápia egyéni és csoportos formáit sajátíthatják el.
Helyszín:Budapest További információ kapható: Szélesné dr. Ferencz Edit
20/9133-763
e-mail: sz.ferencz.edit@gmail.com www.mipe.hu
Fadgyas Ildikó dr.
orvos
pszichodráma,
hipnózis,
integratív pszichoterápia,
kognitív és viselkedésterápia
20/584-7070; 30/236-0616
fadgyas.ildiko@chello.hu
Farkas Erzsébet
pszichológus
gyermekterápia
70/271-4795
erfarkas1@t-online.hu
Fehér István dr.
pszichológus
aktív analízis
20/361-6126
Fekete Sándor dr.
orvos
dinamikus rövidterápia
72/535-950
sandor.fekete@aok.pte.hu
Felleginé Takács Anna
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
46/413-134
fellani@freemail.hu
Flaskay Gábor
pszichológus
pszichoanalízis,
pszichoan. orient. pszichoterápia
gabor@flaskay.hu
Fodor Györgyi dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
fodgy@t-online.hu
Fodorné Pogány Judit dr.
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
70/370-6464; 62/483-693
pogany@nepsi.szote.u-szeged.hu
Fonyó Ilona dr.
pszichológus
csoportanalízis
1/375-2620
ocean88@freemail.hu
Frenkl Sylvia dr.
pszichológus
gyermekterápia
pszichodráma
1/397-6337, 30/990-4642
frenkl.via@freemail.hu
Fülöp Márta dr.
pszichológus
pszichodráma
fmarta@mtapi.hu; martafulop@yahoo.com
Füredi János dr.
orvos
családterápia,
csoportanalízis
ECP
1/275-2306; 1/275-2452
jfuredi@t-online.hu
Gál Adrien dr.
orvos
integratív pszichoterápia
20/945-2716
adriengal@gmail.hu
Gallai Mária dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia,
relaxációs és szimbólumterápia
1/334-3186/2785
gallai@gyer1.sote.hu
Gáti Ágnes dr.
pszichológus
aktív analízis
ECP
30/932-6831
agnesgati@gmail.com
Gáti Ágnes dr.
orvos
hipnózis,
dinamikus rövidterápia
20/925-9095
gatiagi@gmail.com;
agnes.gati@aok.pte.hu
Gazdag Gábor dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
gazdag@lamb.hu
Géczy Anna dr.
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
ganna@btk.ppke.hu
Geda Zsuzsanna dr.
orvos
családterápia
36/411-444/2291
Gerevich József dr.
orvos
30/462-1319
gerevichj@t-online.hu
Gergely Anikó dr.
orvos
családterápia
Geszti Katalin dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/383-0027
kgeszti@gmail.com;
gesztik@freemail.hu
Glaub Erika dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
36/346-477
glerika@t-online.hu
Gócz Irén Anna dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/308-6445; 76/356-230
Goldstein Eszter dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
Gönczy Éva dr.
pszichológus
aktív analízis,
individuálpszichológia
70/313-7377; 32/789-982
margitkp@globnet.hu;
gonczy.eva@chello.hu
Görbe Katalin dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/287-4776
gorbe@freestart.hu
Gulyás Brigitta dr.
orvos
relaxációs és szimbólumterápia
30/971-9814
gulyas@mensana2004.hu
Gyenes Mária dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/305-0831
Györe Balázs dr.
orvos
30/293-9404
axondr@t-online.hu
Gyulai Éva dr.
orvos
családterápia
20/577-0908; 79/422-233/3782
gyulaie@tvnetwork.hu
Hajduska Marianna dr.
orvos
contero@chello.hu
Hámori Eszter dr.
pszichológus
csoportanalízis,
gyermekterápia,
pszichoanalízis
70/213-0549
ehamori@mtapi.hu;
ehamori@hotmail.com
Hantos Ágnes dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
pszichodráma
1/203-7589
hantos.a@invitel.hu
Harangozó Judit dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
1/334-1550
harangozo@psych.sote.hu
Hárdi István dr.
orvos
1/320-1075
ihardi@freemail.hu
Hárdi Lilla dr.
orvos
pszichoanalízis
1/349-1450
lilhardi@t-online.hu;
lilhardi@gmail.hu
Hardy Júlia dr.
orvos
családterápia,
pszichodráma
ECP
30/324-3989
hardy.julia@freemail.hu
Hargitai Angéla dr.
kognitív és viselkedésterápia,
relaxációs és szimbólumterápia
30/203-2608
jobarat50@freemail.hu
Harkány Éva dr.
orvos
családterápia,
dinamikus rövidterápia
30/240-9634
harkanyeva@zalaszam.hu
Harmath Péter dr.
pszichológus
pszichoan. orient. pszichoterápia
20/438-2104; 1/320-8311
harmath.peter@chello.hu
Horti Mária dr.
orvos
családterápia,
dinamikus rövidterápia
20/595-1314
Horváth Éva dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
62/574-400/522 mellék
horvathe@nepsy.szote.u-szeged.hu
Horváth Györgyike dr.
orvos
relaxációs és szimbólumterápia
30/444-6767
gyorgyike21@freemail.hu
Horváth Klára dr.
orvos
20/913-6496
BŐVEBBEN (15)
Pszichológusok, pszichiáterek és más orvosok 2004 óta dolgozunk egy teamben, munkánkat a rendszeres esetmegbeszélés és a pszichoanalitikus szemlélet fogja össze.
Egyéni terápiák és csoportanalízis.
Fontos számunkra a tágabb szakmánkkal való kapcsolattartás, ezért a MaCsopE-val közösen szervezzük a Ménesi Péntek rendezvényeit, júniusban a hagyományos Ménesi Bulit.
www.menesirendelo.hu telefon:30/470-65-57
A Magyar Individuálpszichológiai Egyesület INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI FELNŐTT- ÉS GYERMEKPSZICHOTERÁPIÁS MÓDSZERSPECIFIKUS képzései minden év szeptemberében indulnak! A képzéseken a résztvevők az individuálpszichológiai terápia egyéni és csoportos formáit sajátíthatják el.
Helyszín:Budapest További információ kapható: Szélesné dr. Ferencz Edit
20/9133-763
e-mail: sz.ferencz.edit@gmail.com www.mipe.hu
Horváth Krisztina
pszichológus
pszichoanalízis
30/211-2793; 1/200-1770
hkriszta9@yahoo.com
Horváth Mária dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
82/310-234
horvathmaria.dr@gmail.com
Horváthné Schmidt Ilona
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
30/511-0968
hsica@t-online.hu
Horváthné Szegedi Magdolna
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
20/580-7240; 20/296-9465
szegedimagdi@freemail.hu
Hosszú Éva
pszichológus
családterápia,
csoportanalízis,
relaxációs és szimbólumterápia
1/395-2986; 30/471-3356
ehosszu@t-online.hu;
hosszue@freestart.hu
Hubayné Dr Dobos Gyöngyi dr.
pszichológus
hipnózis,
személyközpontú terápia
52/417-936
Kalóczkai Andrea dr.
orvos
pszichodráma
30/420-3709
kaloczkai@citromail.hu
Kárpáti Gyöngyvér dr.
orvos
csoportanalízis,
hipnózis,
individuálpszichológia,
relaxációs és szimbólumterápia
ECP
70/268-5541 karpati-heda@mail.datanet.hu
BŐVEBBEN (3)
Dr. Kárpáti Gyöngyvér ideggyógyász-pszichoterapeuta főorvos magánrendelése: Interlab praxisközösség, Budapest, XIV. Hungária krt. 70.
Páciensek, hozzátartozók jelentkezhetnek szervi idegrendszeri, pszichés, életviteli, párkapcsolati, nevelési problémák esetén.
Bejelentkezés telefonon: 1/220-5891, 1/220-5889
Gyermekjáték-dráma csoportok indulnak általános iskolások számára Budapesten 2008.ősztől hetente 1,5 órában. Jelentkezhetnek egészséges és problémákkal (tanulás/figyelem/viselkedés/alvás/szorongás/pszichoszomatika) küzdő gyermekek.
Csoportvezető dr.Kárpáti Gyöngyvér 06-70-2685541 karpati-heda@mail.datanet.hu
Kartai Zsuzsanna dr.
orvos
dinamikus rövidterápia
30/994-8857
futo.kzs@t-online.hu
Kása Margit dr.
orvos
hipnózis
30/952-2971
margit.kasa@t-online.hu
Kassai Zsuzsanna dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/340-5644
drkassaizsu@freemail.hu
BŐVEBBEN (23)
PSZICHOTERÁPlÁS RENDELŐ
6725 SZEGED VERESÁCS UTCA 21.
Kecskés Borbála dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/317-2237
kebo@freemail.hu
Kelemen Gábor dr.
orvos
családterápia,
dinamikus rövidterápia
Kemény Katalin
pszichológus
hipnózis
70/450-7510
Keresztes Zoltán dr.
orvos
20/493-6913
zoltan.keresztes@t-online.hu
BŐVEBBEN (4)
Pszichoterápiás rendelésem fő profilja a személyiségzavaros paciensek egyéni és csoportos kezelése. Olyan betegek ők, akik rendre hasonló típusú konfliktusokba keverednek a környezetükkel, nehéz természetűek, sértdőékenyek, életük eseményeiért nehezen vállalnak felelősséget, hajlamosak a külvilágot hibáztatni, és orvosi szemszögből együttműködésük csakúgy, mint betegségbelátásuk hiányos.
Bejelentkezés: 20/493-6913 dr. Keresztes Zoltán
Kézdi Balázs dr.
orvos
csoportanalízis,
dinamikus rövidterápia
72/532-617
kezdi@btk.pte.hu
Kiri Edit Anna
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
70/234-9401
kiriedit@vipmail.hu
Kis Gábor Csaba
pszichológus
1/321-1910 / 1157
Kiss Éva Ágnes dr.
orvos
30/445-5674
drkisseva&@hotmail.com
BŐVEBBEN (18)
Mental-Med Kft munkatársi közössége vállalja pszichiátriai zavarok lelki hangsúlyú kezelését, családi és párkapcsolati problémák esetén konzultáció , tanácsadás végzését dunakeszi, gödi , budapesti rendelőben.
Munkatársak:
dr Nyisztor Magdolna- pszichiáter szakorvos,
dr Kiss Éva - pszichoterapeuta,
dr Lajos Péter, Mityók Csaba – klinikai szakpszichológus
Elérhetőség: 06-27-341-647 és 06-20-3149084
Kiss Sándor Árpád dr.
orvos
csoportanalízis
jungi analízis
ECP
20/551-1184
Kiss Zsuzsanna dr.
orvos
72/336-865; 30/284-5659
drkisszsuzsanna@freemail.hu;
drfranciska@mailbox.hu
Kiszely Marta
pszichológus
20/945-9685
m.kiszely@chello.hu
Klaniczay Sára dr.
pszichológus
gyermekterápia,
pszichoanalízis
Koltai Mária dr.
orvos
családterápia,
relaxációs és szimbólumterápia,
dinamikus rövidterápia
ECP
72/211-643; 72/215-336
koltaimari@hotmail.com;
koltaimari@gmail.com
Kondorné Orosz Ágnes dr.
pszichológus
aktív analízis
1/355-0523; 20/438-0077
aorosz@enternet.hu
Kónya Olga
pszichológus
pszichoanalízis,
pszichodráma
30/323-7402
Koperdák Magdaléna dr.
orvos
30/436-2599
anela@freemail.hu
Koplányi Katalin dr.
orvos
hipnózis
30/205-2763
kopikat8@gmail.com
Kurimay Tamás dr.
orvos
családterápia
ECP
1/458-4537; 1/489-5200/4100
tamas.kurimay@mail.janoskorhaz.hu
Kuritárné Szabó Ildikó dr.
pszichológus
integratív pszichoterápia
kszaboildi@freemail.hu
Ladányi Ágnes dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
20/563-1914; 1/326-5249
drladanyiagnes@gmail.com
Lajkó Károly dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
62/545-936; 62/545-360
lajko@nepsy.szote.u-szeged.hu
Lajtai László dr.
orvos
csoportanalízis
1/210-2930
lajlasz@net.sote.hu
Lajtavári László dr.
orvos
pszichodráma
30/260-2641
lajtavari@labo.axelero.net;
lajtavaril@gmail.com
Lantai Judit dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia,
pszichodráma
20/912-1901
sufi_lantai@hotmail.com
László Zsuzsanna dr.
orvos
családterápia
20/322-8688
Lázár Erika dr.
orvos
integratív pszichoterápia
20/396-7479; 34/514-350
krilaz@freemail.hu
Lázár Éva
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
20/356-2011
Lázár Terézia dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
20/310-2651
trezi@freemail.hu
Lehóczky Pál dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/961-4321
Lénárd Éva dr.
orvos
integratív pszichoterápia,
kognitív és viselkedésterápia
20/355-2348
euritmia@t-online.hu
BŐVEBBEN (16)
Kardiológusként végzett több évtizedes gyógyító munkám késztetett a fizikai betegségek lelki, szellemi összefüggéseinek megértésére. Egyéni és csoportterápiát, személyiségfejlesztést elsősorban pszichoszomatikus, szorongásos betegségeknél, érzelmi, kapcsolati, élethelyzeti kríziseknél alkalmaztam.
Dr Lénárd Éva 20/355-2348
Nisztor Mária
pszichológus
pszichoan. orient. pszichoterápia
pszichoteam@freemail.hu
Nyerges Katalin dr.
pszichológus
gyermekterápia,
pszichoanalízis
1/214-1097
Ónody Sarolta dr.
orvos
pszichodráma
ECP
30/366-7591
sacio@t-online.hu
Ormay István dr.
orvos
aktív analízis,
kognitív és viselkedésterápia
70/502-6653
istvan.ormay@t-online.hu
BŐVEBBEN (5)
Aktív-analitikus módszerrel dolgozom. Problémára fókuszált terápiák (15-20 ülésben) mellett vállalok tanácsadást, hosszabb tartamú önismereti munkát. Kollégáknak esetmegbeszélést tartok. Segítek az egészségmegőrző életmód változtatásban. Aktív-analitikus kiképző terapeuta vagyok. Dr. Ormay István
www.aktiv-analizis.hu
Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
1081. Bp., Köztársaság tér 6. ormaytom@t-online.hu vagy bagotai@enternet.hu A képzést az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe és a pszichoterapeuta-képzésbe is.
Péntek-szombat hétvégi blokkokban folyik a csoportmunka.
Csoportvezető szint:
2 éves /10 blokk/ felsőfokú végzettséghez kötött, pszichhológus BA végzettségüeknek is.
150 óra sajátélmény
100 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
Csoportpszichoterapeuta - pszichoterapeuta szakvizsgához szükséges -szint:
3 éves /15 blokk/ orvosoknak és pszichológusoknak.
250 óra sajátélmény, 150 óra elmélet, a blokkon kívül 60 óra szupervízió/
Csoportanalitikus pszichoterapeuta szint:
4 éves /20 blokk/ orvosoknak és pszichológusoknak
320 óra sajátélmény, 200 óra elmélet, a blokkon kívül 2x60 óra szupervízió
Osváth Péter dr.
orvos
dinamikus rövidterápia
72/535-900
peter.osvath@aok.pte.hu
Ozsváth Anna dr.
orvos
92/501-550
ozsvatha.psy@zmkorhaz.hu
Ozsváth Károly dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
ozsvath@t-online.hu
Pálffy Judit dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/919-3157; 30/310-5016
drpalffy@interware.hu
Pálmai Katalin
pszichológus
hipnózis,
kognitív és viselkedésterápia,
relaxációs és szimbólumterápia
30/274-1844
palmakata@freemail.hu
Pálvölgyi Rita dr.
orvos
integratív pszichoterápia
20/941-9096
palvolgy.rita@mail.tvnet.hu
Paneth Gábor dr.
orvos
pszichoanalízis
1/311-8389
paneth@freemail.hu
Pap László
pszichológus
csoportanalízis
30/432-7145
paplaci@monornet.hu
Papp István Csongor dr.
orvos
relaxációs és szimbólumterápia
74/313-322; 70/216-0336
pappicsongor@t-online.hu
Parádi József dr.
orvos
személyközpontú terápia
1/311-4597; 30/951-6160
paradi@drparadi.t-online.hu
Pável Magda dr.
orvos
1/386-6447
magda.pavel@mail.datanet.hu
Perczel Erika dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia,
pszichodráma
20/979-4183
Perczel Forintos Dóra dr.
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
ECP
1/391-5433
perczel@kpt.sote.hu
Peresa Magdolna dr.
orvos
integratív pszichoterápia
30/931-0251
peresa@prosanita.hu
Pető Csilla dr.
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
petocs@freemail.hu
Pető Katalin dr.
orvos
pszichoanalízis,
pszichoan. orient. pszichoterápia
petokat@t-online.hu
Pintér Gábor dr.
pszichológus
pszichodráma,
személyközpontú terápia
1/202-2401
gabor@morenocentrum.hu
Polay Erika dr.
orvos
családterápia,
pszichoanalízis
1/363-4690
polay@t-online.hu
Polyák Éva dr.
orvos
személyközpontú terápia
53/313-502; 30/853-6292
drpolyakeva@freemail.hu
Pórszász Gertrúd dr.
orvos
30/994-9602
porszasz.gertrud@freemail.hu
Puskás Erika dr.
pszichológus
aktív analízis
1/385-0079
puskaset@t-online.hu
Rácz József dr.
orvos
raczj@t-online.hu
Rajnik Mária
pszichológus
gyermekterápia,
relaxációs és szimbólumterápia
1/216-0123
Rapcsányi Éva dr.
orvos
hipnózis,
integratív pszichoterápia,
pszichodráma,
relaxációs és szimbólumterápia
ECP
30/555-0759
eva.rapcsanyi@t-online.hu;
rapcsanyi@papillon.hu
Rátay Csaba dr.
pszichológus
családterápia
1/215-9768
Ratkóczi Éva dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
20/825-0184; 23/422-580
ratkoczie@freemail.hu
BŐVEBBEN (21)
A Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány pszichoterápiás-, megelőző- és rehabilitációs mentálhigiénés szolgáltatások, képzési programok szervezésével foglalkozó, pszichoterápiás és mentálhigiénés munkacsoportot és önsegítő csoportokat működtető közhasznú szervezet. A SOTE-SE Pszichiátriai- és Pszichoterápiás Klinika Tringer László professzor által 1985-ben alapított, modell értékű Nap utcai Pszichoterápiás Ambulancia tevékenységének kibővítője, majd (felszámolását követően) átmentője és folytatója.
Az Alapítvány elnöke Franczen Bea mentálhigiénés szakember; általános szakmai vezetője dr. Ratkóczi Éva, 35 éves szakmai gyakorlattal rendelkező pszichiáter, neurológus, kiképző pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinka adjunktusa; Diszlexia Központunk vezetője: dr. Gyarmathy Éva, phd., a MTA Pszichológiai Intézet munkatársa. A 15-20 fős munkacsoport tagjai különböző pszichoterápiás megközelítésekkel és módszerekkel dolgozó szakpszichoterapeuták, családterapeuták, valamint mentálhigiénés szakemberek és önkéntes segítők, akik számára az Alapítvány rendszeres belső továbbképzést és szupervíziót biztosít. Egyes lelki zavarok kezelésében rajtuk kívül önsegítő csoportok nyújtanak kiegészítő segítséget.
Az Alapítvány folyamatosan bővíti programjait, erről a honlapunkon lehet tájékozódni. Depressziós, szorongásos és pszichoszomatikus zavarok kezelése mellett kiemelten foglalkozik borderline és egyéb személyiségzavarok, valamint serdülő- és felnőtt figyelemzavaros és diszlexiás személyek problémáinak kezelésével. Felkereshető az Alapítvány ezek mellett bármilyen lelki-, egyéni- vagy kapcsolati, illetve családi problémával, életvezetési nehézséggel, krízishelyzet, gyász, stresszhelyzet miatt, vagy pszichodiagnosztikai, önismereti, személyiségfejlesztési céllal.
Fontosabb szolgáltatásaink:
Kliensek számára: Egyéni pszichoterápia és tanácsadás; pár-, családterápia és családkonzultáció, autogén tréning, kommunikációs- és stresszkezelő tréningek (többek közt borderline betegek számára), testsulycsökkentő csoport, szociálterápiás és önismeretfejlesztő csoportok; diszlexiafelmérés tanácsadással és készségfejlesztéssel; önsegítő- és kreatív csoportok
Szalay Marietta dr.
orvos
csoportanalízis,
kognitív és viselkedésterápia
ECP
20/388-2852
szalaymarietta@freemail.hu
BŐVEBBEN (8)
Pszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus
Magánrendelés: Gödöllő, Gábor u. 2-10. és Vác, Hanusz u. 7.
Depresszió, pánikzavar, szorongás, gyász és más krízisek kezelése egyéni és csoportpszichoterápiával.
Kiképző csoportanalitikusként önismereti sajátélmény csoport.
Székács Mária Eszter dr.
pszichológus
gyermekterápia
1/215-9145
szekacse@freemail.hu
Szekeres Györgyi dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/743-5393
szekeresgy@hotmail.com
Szekeres Mária Ágnes
pszichológus
kognitív és viselkedésterápia
30/932-5021
szekeres.maria@freemail.hu
Szentesi Péter dr.
orvos
családterápia
30/290-2492
isetnezs@freemail.hu
Szentmiklóssy Margit dr.
pszichológus
hipnózis,
integratív pszichoterápia,
kognitív és viselkedésterápia,
relaxációs és szimbólumterápia
1/316-3009
dr.szentmiklossy.margit@t-online-hu;
szemargit@freemail.hu
BŐVEBBEN (9)
Szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, gyógypedagógus, logopédus, vezető tanár
Vizsgálat, konzultáció, tanácsadás:
Szakterületek: Depresszió Fájdalom Félelem Fóbia Kényszer Konfliktus Kommunikáció Krízis Szenvedély Személyiségzavar Szorongás Pánik Párkapcsolat Pszichoszomatika Probléma Táplálkozás Trauma
Beszéd Afázia Artikuláció Dadogás Diszfónia Diszlexia Diszgráfia Memória Tanulási zavarok
Terápia
Módszerek: Autogén tréning KIP Leuner Hipnózis Kognitív-Viselkedés: magatartás NLP Integratív terápia
Sok éves tapasztalat. Lelkiismeret.
Érdeklődés és bejelentkezés: 1024 Budapest, Keleti Károly u., e-mail: dr.szentmiklossy.margit@t-online.hu, telefon: 1/316-3009
Széplaki Annamária dr.
orvos
családterápia,
kognitív és viselkedésterápia
20/565-3485
bonagnus @freemail.hu
Szerdahelyi Edit dr.
gyermekterápia
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/515-9951
Szerdahelyi Ferenc dr.
orvos
családterápia
Szever Mária
pszichológus
hipnózis,
relaxációs és szimbólumterápia
85/412-406
szever.maria@yahoo.com
Szigethy Anna Mária dr.
orvos
családterápia,
csoportanalízis
30/963-6989
aszigethy@yahoo.co.uk
Szíjártó Zsófia dr.
orvos
családterápia
kognitív és viselkedésterápia
20/981-3414
szijartozsofia@freemail.hu
BŐVEBBEN (13)
"Symbolon" Pszichoterápiás Rendelő és Képző Műhely (Pécs):
Elérhetőségeim: 30/277-77-16 (délelőtt hívható, mert délután és este rendelek)
Rendelő: Pécs, Magaslati u. 32. pszichi@vipmail.hu
Treuer Tamás dr.
orvos
pszichodráma
1/391-5903; 30/371-9987
treuer@index.hu
Tringer László dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia,
személyközpontú terápia
ECP
20/825-0193; 1/333-6204
tringer.laszlo@chello.hu;
tringer@psych.sote.hu
Trixler Mátyás dr.
orvos
30/500-1464
m.trixler@aok.pte.hu
Turnovszky Éva
pszichológus
relaxációs és szimbólumterápia
1/201-2079
Túry Ferenc dr.
orvos
családterápia,
hipnózis,
kognitív és viselkedésterápia
ECP
30/963-8140; 1/210-2953
tury@t-online.hu
Udvarhelyi Pál dr.
orvos
csoportanalízis
30/258-5969; 1/464-8641
Unoka Zsolt dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/308-3566
unoka@psych.sote.hu
Urbán Éva
pszichológus
csoportanalízis
Vad Gyöngyi
pszichológus
mozgás és táncterápia,
pszichoan. orient. pszichoterápia
Vadasdi Károly dr.
orvos
kognitív és viselkedésterápia
30/472-3699
vadasdi@gmail.com;
vadasdi@freemail.hu
dr. Pogany Judit klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta T: 70-370-6464
dr. Vörös Irma fül-orr-gégész, pszichoterapeuta T: 70-245-9315
Részletek a www.pszichoterapiasrendelo.hu oldalon.
Vikár András dr.
orvos
gyermekterápia,
pszichodráma
1/239-0083
vikar@t-online.hu
Vojczek Éva dr.
orvos
pszichoan. orient. pszichoterápia
30/954-0942
vojczekeva@freemail.hu
Vörös Klára
pszichológus
pszichoan. orient. pszichoterápia
20/561-4216
kinda.klara@gmail.com
Wernigg Róbert dr.
orvos
családterápia
20/330-2039
wernigg@freestart.hu;
wernigg72@gmail.com
Wolf Judit
pszichológus
72/224-392; 70/269-3119
wolfjudit@freemail.hu
Zalka Zsolt dr.
orvos
dinamikus rövidterápia
zalkazs@thalassahaz.hu
BŐVEBBEN (20)
A Thalassa Ház a Segély Helyett Esély Alapítvány által működtetet Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet.
Alapelvek
Terápiás Közösség keretein belül:
Biológiai támogatás
Pszichoterápia, szocioterápia, alkotó csoportok
Szociális szolgáltatások
Célcsoport
Az alapítvány a pszichoterápiás (és pszichiátriai) rehabilitáción belül kiemelt szakmai feladatnak az alábbi zavarokkal küzdő emberek ellátását tekinti:
Személyiségzavarok (pl. borderline) és pszichotikus zavarok
Drogfüggők és alkoholbetegek („kettős diagnózis”)
Gyakorlatunkban a mindennapi közösségi élet mellett a páciensek nem-verbális és verbális csoportokon vesznek részt, ill. szükség esetén egyéni terápián és családterápián- a személyre szabott kezelési tervnek megfelelően.
Szolgáltatások:
33 ágyas Fekvő (intenzív pszichoterápiás rehabilitációs) részleg
16 férőhelyes Nappali Kórház
Intézménybe integrált, bentlakásos szociális szolgáltatásokat nyújtó rehabilitációs intézmény szenvedélybetegek részére (”Tisztás”)
Rehabilitációs lakóotthon pszichiátriai betegek részére („Móló” , Érd)
Pszichoterápiás Rehabilitációs Ambulancia
Addiktológiai Gondozó és Szakrendelés
Elérhetőség:
Segély Helyett Esély Alapítvány
1223 Budapest, Jókai M. u. 21-23.
Tel.: 06(1) 226- 84-33
Fax: 06(1) 226-44-52
www.thalassahaz.hu